A mezőgazdasági termelés sikerességének alapja a termőföld, mégsem fordítunk rá kellő figyelmet. Kezeléseink nagy része a növényre irányul: próbáljuk védeni, táplálni, öntözni. A talajt általában a termesztett növény igényeit szem előtt tartva műveljük, gyakran figyelmen kívül hagyva, mit is okoz ez az intenzív gyakorlat a szerkezetében.

A helytelen talajműveléssel, valamint túlzott műtrágya- és okszerűtlen növényvédő szer felhasználással eljutottunk odáig, hogy amíg 1 kg talaj épül, újraéled, addig 17 kg talaj állapota romlik le.

Látható, hogy ez a folyamat nem lesz sokáig fentartható: egy pontig ugyan képesek vagyunk mesterségesen, magas inputanyagárakon nyereséges termelést folytatni, de csak nagy nehézségekkel. A jelen helyzet is azt mutatja, hogy gazdaságosság az egyik legfontosabb szempont a növénytermesztésben. Hosszútávon a mikrobiológiai készítmények használata kulcsa lehet a rentábilis mezőgazdaságnak.

A szerves trágyázás csökkenése mellett a műtrágyák egyoldalú használatával a mezőgazdasági területeink elkezdtek kimerülni. Az okszerűtlen megmunkálás hatására a felső réteg tönkrement, ami a talajélet és a humusztartalom csökkenését vonja maga után.

Kincsünk a termőföld

A talajok romlása szinte minden esetben együtt jár a mikrobiális talajélet intenzitásának csökkenésével, pedig a növények gyökérkörnyezetében megtelepedő mikrobák (rizoszféra mikroflóra) döntően hozzájárulnak a tápanyagforgalom beindításához és még jónéhány számunkra hasznos folyamat indukálásához.

A talaj termékenységét a megfelelő szerkezet, szervesanyag-tartalom, illetve a változatos talajélet biztosítja. A talajéletet meghatározó makro-, mezo- és mikrofauna közül legnagyobb diverzitással a legutóbbi, mikroszervezetek által alkotott közösség bír.

Gyökérhez kötötten számos talajbaktérium működik

A különböző baktériumokat, gombákat, mikrobiális közösségeket tartalmazó mikrobiológiai készítmények (a talaj termékenységét javító, a növény fejlődését befolyásoló mikroszervezeteket - baktériumokat, gombákat, algákat - tartalmazó termésnövelő anyag) talajoltással történő kijuttatásával nagymértékben segíthetjük a talajélet aktivitását és ezzel a talajok minőségének javulását. Ezen készítmények olyan mikrobákat tartalmaznak, melyek optimális életteret találnak például a növényi gyökerek zónájában, ahol tevékenységükkel hozzájárulnak többek között a terméshozam növeléséhez is. Különböző tápelemekkel látják el növényt, nitrogént kötnek és a kötött formában lévő foszfort és káliumot teszik felvehetővé. Emellett számos más elem elérésében segítenek a készítményekben lévő baktériumok: a cink és a vas mellett különböző vitaminokat és egyéb mikroelemeket tudnak a növények számára biztosítani.

A mikrobiológiai termékek használatával a talajok szervesanyag-, vagyis humusztartalmát is tudjuk növelni: a készítmények olyan mikroorganizmusokat tartalmaznak, amik segítik a talajéletet és a humifikációt. A termékek sok esetben olyan mikroorganizmusokat is tartalmaznak, melyek nyálkaszerű, ún. exopoliszacharidot (EPS) termelnek, amivel támogatják a talajszemcsék képződését, a talaj épülését. Ennek köszönhetően javul a talaj szerkezete, jobbá válik a vízmegtartó képessége és hőháztartása. Vízhiányos időszakban jobban bírják a növények a szárazságot. A többéves talajoltás hatására tapasztalhatóan változik a talaj ellenállóképessége, könnyebb művelni a földet, így kevesebb gázolaj fogy.

Nem elhanyagolható a talajoltó készítmények biokontroll hatása sem: alkalmazásukkal elősegítjük a növények ellenállóképességének erősségét a legkülönbözőbb kórokozókkal, továbbá az abiotikus stresszfaktorokkal szemben. Vannak olyan törzsek, melyek ún. sziderofor termelő képességgel rendelkeznek, ami azt jelzi, hogy kórokozó gombák (pl. fuzárium , szklerotínia, stb.) szaporodását képesek gátolni. Ez egy természetes biológiai folyamat, mely képes a talaj- és növényegészséget támogatni.

Ugyanakkor, a talajoltó termékekben lévő baktériumtörzsek növényi hormonszerű anyagokkal (pl. indolecetsav) támogatják a csírázó növényt és későbbi erőteljesebb gyökérzet kialakítását, illetve a gyökérszőrök nagyobb abszorpciós kapacitásának növelését.

A baktériumos talajoltás vetés előtt támogatást biztosít a növénynek és jótékony hatással van a talajra is

A talajoltó termékekben lévő törzsek támogatják a növényi fejlődést

Összefoglalva a baktériumos talajoltással a talajélet célzott gazdagítását érhetjük el. Ennek eredményeként javul a talajszerkezet, növekedik a szervesanyag tartalom. Magasabb termésátlagokat, jobb minőséget kaphatunk. Egészségesebb lesz a talaj és a növényállomány is és gazdaságosabban termelhetünk.

A Magyar Talajvédelmi Szövetség Tagjainak talajoltó baktérium készítményei garantált minőségűek és bizonyították hatékonyságukat! Bővebb információkért érdeklődjön az alábbi elérhetőségeket.

Attend SA Kft. logó

Termékek

rwa-növényvédőszerek-corax-bioner | rwa.hu - Növényvédőszerek

Geosan Kft. logó

NATUR AGRO Hungária Kft. állás, munka, karrier | Profession

Phylazonit Kft. logó

Terragro Kft. logó

Szövetséget támogató tag:

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás