Hirdetés
Ömlik a pénz, több mint 5300 milliárd forintot fordítunk a mezőgazdaság támogatására
Nagy István agrárminiszter elmondta: több mint 5300 milliárd forintot fordítunk az agrárium támogatására, a magyar gazdák működése garantáltan és biztonsággal finanszírozott 2027-ig. A Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában felhívta a figyelmet arra, hogy változások lesznek a földalapú támogatásokban. Ismertetése szerint egy hektár megművelt terület után 147 eurót kaphatnak a gazdák, azonban a legkisebb, 10 hektáron termelők ehhez kapnak még további 80 eurót, 150 hektárig bezárólag pedig még 40 euróra jogosultak a gazdálkodók.
A következő ciklusban 46 százalékkal több forrást tudnak juttatni a gazdáknak az agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatásokból, az ökológiai gazdálkodást folytató területeknek 64 százalékkal több támogatás jut - tette hozzá a miniszter az Agrárminisztérium közleménye alapján. A legfontosabb feladatnak nevezte azt, hogy a gazdákat megismertessék ezekkel a lehetőségekkel.

Elmondta azt is, hogy Magyarországra 5377 milliárd forint agrártámogatás érkezik az Európai Uniótól. A tárcavezető felidézte: a magyar agrárfejlesztések nemzeti forrásból történő társfinanszírozását 80 százalékra emelik. Ebbe a kabinet több mint 2300 milliárd forintot tesz bele annak érdekében, hogy a hazai gazdák versenyképességét javítani tudják - mondta.
Beruházások, talajelőkészítés, állattenyésztés
Nagy István a beruházásokkal kapcsolatban említette az állattenyésztési telepek megújítását a legkorszerűbb technológiával, a szárító-, tároló- és hűtőkapacitások kiépítését, valamint a precíziós gazdálkodás támogatását. Az agrárminiszter szólt arról is, hogy a történelmi mértékű aszály több mint egymillió hektárt sújtott, ezért gyorsan tényleges segítséget kellett adni a gazdáknak. Példaként sorolta a kamatstopot, kamattámogatott hitel biztosítását, valamint azt, hogy a gazdák a területalapú támogatásukat megemelt összegű előleg formájában kapták meg, mert létkérdés volt, hogy az őszi vetések, talajelőkészítési munkálatok rendben tudjanak lezajlani.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés