A gazdálkodási gyakorlat nagy figyelmet fordít a növények számára fontos tápanyagok pótlására, azonban a talajélet ennek sokszor kárát szenvedi. A műtrágyaként nagy mennyiségben kijuttatott tápanyag hirtelen változásokat okoz a talaj felszínközeli rétegében, ami a mikroorganizmusok számának visszaeséséhez vezet. Az erős behatás után a talajban élő baktériumok száma csak lassan tud visszaállni a korábbi szintre. A talajállapot javítását nem csak az EU-s szabályozások, illetve a műtrágyapiaci helyzet, hanem a gazdálkodási színvonal szempontjából is fontos új szemszögből szemlélnie a termelőknek.

A termesztett növényeknek a növekedésükhöz tápanyagra, vízre, a fotoszintézis során nyert energiára és kedvező időjárási körülményekre van szükségük a növekedéséhez, fejlődéséhez. A vízhez és a tápanyaghoz – a lombtrágyákból felvett formákat nem számítva – a növény a gyökerén keresztül jut hozzá, azonban a gyökérzet önmagában nem képes a tápanyagoldat felvételére. A tápanyag számára a hajszálgyökereken megjelenő baktériumok jelentik a kaput. Ez magyarázza azt, hogy a helyes növénytáplálás egyben talaj-, azaz talajélet-táplálást is jelent - írta a NAK oldalán Dr. Zalai Mihály, az ISM Technology szakértője.

Az EU-s szabályok, a műtrágyahelyzet és a gazdálkodás minőségének biztosítása miatt is fontos az egészséges talajélet - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kölesd
Az EU-s szabályok, a műtrágyahelyzet és a gazdálkodás minőségének biztosítása miatt is fontos az egészséges talajélet - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kölesd

Milyen szerephez juthatnak a mikroorganizmusok a talajban?

A tápanyagközvetítő szerep mellett számos hasznos hatásuk van a talajban megtalálható mikroorganizmusoknak, melyek a növénytáplálás szempontjából is kiemelendőek. Ezek közül érdemes megemlíteni a nitrogén megkötését, és más tápanyag – elsősorban foszfor és kálium – mobilizálását, illetve a szerves anyag tartalom növelését. A pillangós növényekhez kapcsolódva számos nitrifikáló baktérium jelenhet meg a talajban. Ugyanakkor a nitrifikáló baktériumok egy része nem igényli a pillangósok jelenlétét, mivel úgynevezett szabad formában fejlődnek. Számuk, mennyiségük kisebb, de szerepüket növeli, hogy egy átlagos pillangós-mentes vetésforgó esetén is kifejtik hatásukat. Szintén szabad formában fejlődnek azok a fajok, melyek a talajásványok felületéhez kötött tápanyagok felszabadításáért felelősek. Mindkét fenti baktériumcsoport elterjedése kissé öngerjesztő folyamatként működhet, mivel a baktériumok életfolyamataik, valamint elpusztulásuk után bomlásuk által növelik a talaj szervesanyag-tartalmát, és felületet adnak további baktériumnemzedékek megjelenésének.

Tápanyag vagy szervesanyag kell a növénynek?

Rövid távon tekintve a problémára a válasz: tápanyag, tápanyag és tápanyag. Azonban hosszú távon árnyaltabb a kép, hiszen nem a talaj magas tápanyag-tartalma fog segíteni, hanem a talaj jó tápanyag-szolgáltató képessége. Ez utóbbihoz természetesen kell tápanyag is, amit szolgáltat a talaj, és kell minden egyéb adottság, ami a tápanyagnak a növények számára felvehető formában történő előállítását és/vagy mobilizálását és a növény számára rendelkezésre bocsátását jelenti - írta Dr. Zalai Mihály.

Mit tegyünk, és mit ne, ha a talajélet fenntartása a cél?

Az egyes baktériumfajok, illetve -törzsek szűk környezeti adottságok mellett tudnak eredményesen fejlődni. Így elsődleges feladat a talajkörnyezet drasztikus változásainak a megakadályozása. Természetanya nagy hatással van a rizoszférára is, de a gazdálkodási gyakorlat számos eleme segítheti, vagy éppen gátolhatja ezt a folyamatot. 

Hasznosnak tekinthető, ha
  • ügyelünk a talajnedvesség megőrzésére,
  • minél hosszabb időszakban borítva (növényzet vagy mulcs által) hagyjuk a talajt,
  • kerüljük a talaj túlzott forgatását,
  • a műtrágyát több kisebb adagban juttatjuk ki, illetve lehetőség szerint kezelt (érlelt) szerves trágya formájában tesszük ezt meg,
  • kiegészítő kezelést alkalmazunk a talajélet fenntartására.

Hogyan kezeljük a talajt a talajélet javítása érdekében?

Ezen baktériumfajok sok hasznot hajtanak a termelőknek, azonban megfelelő működésükhöz tápanyagra és megfelelő környezetre van szükségük. Komplex megoldást jelent a kezelt (érlelt) szerves trágyák használata, azonban a hazai agrárium szerkezete miatt ezek korlátozottan állnak rendelkezésre. Ezért ki kell választani azokat az anyagokat, melyekben a talaj a legnagyobb hiányt szenvedi, és célzottan azokat kell kijuttatni. Ezen célra az utóbbi években az aminosav tartalmú készítmények számos vizsgálaton estek át és a kijuttatások során beigazolódott, hogy eredményesen használhatóak akár a kertészeti, akár a szántóföldi termesztésben. Alkalmazásuk az év több szakaszában lehetséges, például az őszi talajművelést vagy a magágy előkészítését megelőzően, vagy sorközművelés során, illetve aratás után a tarlómaradványok lebomlásának elősegítése érdekében.

Hogyan válasszunk aminosav készítményt?

Az ár mellett kiemelkedően fontos a készítményben meglévő aminosav mennyisége, és annak összetétele. Az aminosavak szerkezetileg hasonló, de biológiai funkciójukban kissé eltérő hatású anyagok. Az aminosavak bomlása és más anyagokká, akár más aminosavakká történő átalakulása folyamatos, azonban a hatás kifejtéshez mindig kellő mennyiségű, és kellően változatos összetételű aminosav-tömeg szükséges. Így bár nem olyan direkt módon, mint a tápanyagoknál, de az aminosavaknál is a minimum elv érvényesül. Ezért lehetőleg olyan készítményt érdemes választani, melyben széles az aminosavösszetétel, azaz teljes az aminogramja. További különösen nagy előny, ha tartalmaz mikro- és makroelemeket is. Ár tekintetében széles skálán mozognak az elérhető készítmények, de míg 10 évvel ezelőtt ezek az anyagok csak a prémium szegmens (pl: hajtatás) igényeit elégíthették ki magas költségük miatt, ma már a szántóföldi gyakorlat részévé is váltak. Egy-egy lombon keresztül ható aminosav kezelés hektárköltsége a lomtrágyákéval megegyező, míg a talajjavítás célú aminosavas kezelés ára már a műtrágyapiaci bumm előtt is azonos árszínvonalat képviselt a szervetlen tápanyagokéval. Célszerű olyan értékesítő termékét választani, amelyik közvetlenül részt vesz a termék fejlesztésében, optimalizálásában, így a hazai adottságokhoz illő javaslatokkal tud szolgálni.

Nem igényel speciális bánásmódot

Az aminosavak szerves anyagok, azonban a hagyományos értelmezés alapján nem „élő” anyagok. Ez a kijuttatás során annyi könnyebbséget jelent, hogy a talajba juttatása nem igényel olyan nagy technológiai fegyelmet, mint egy-egy baktérium készítmény esetében. A hatás kifejtése érdekében viszont a készítményeket mindenképp talajba kell dolgozni, vagy öntözni. 

Elegendő néhány kezelés a talajaink rendbetételéhez?

Részben. Ahogy azt a hazai és európai vizsgálatok alátámasztják, egy jó készítménnyel a megfelelő tápanyag-szolgáltató képesség kialakításához elegendő lehet, ugyanakkor annak a több évtizedes folyamatnak a megfordítása, ami a talajaink jelenlegi, szerves tápanyagban hiányos állapotának kialakulásához vezetett, szintén több évtized munkáját fogja igénybe venni. Minél hamarabb fordul a gazda erre az útra, annál hamarabb éri el a célt.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás