Komoly nehézségekkel küzdenek az állattartók a világszerte tapasztalható 30-50 százalékos takarmánydrágulás miatt. Az áremelkedés a hazai állattenyésztőknél, vágóhidaknál és feldolgozóüzemeknél is megjelenik. Az ágazat szereplői szerint a fogyasztói árak is fokozatosan emelkedhetnek a következő hónapokban - közölte a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Szerintük ekkora mértékű költségnövekedés nem tud eloszlani a termékpályák szereplői közt, így a tej és tejtermékek árai is emelkedni fognak.

Az ágazat olyan mértékű áremelkedéssel szembesült az utóbbi időben, amire korábban nem volt példa. Ennek oka többek közt, hogy a forint­árfolyam sokat gyengült az euróval szemben. Ez azért számít, mert az állattenyésztésben és a növénytermesztésben is nagyon sok import­anyagot használnak fel. Ehhez jött még hozzá az, amire nem számítottunk, hogy a Magyarországon előállított termékek, különösen a gabonafélék és a kukorica ára, még nagyobb mértékben emelkedtek. A fehérjehordozók, mint például a szója, a repce vagy a napraforgó esetében gyakorlatilag 80-100 százalék volt az áremelkedés – sorolta Bodnár Lajos, a hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft. ügyvezetője. A cég 2 ezer tehene 2020-ban 19,1 millió liter tejet adott, az idei várható mennyiség 20 millió liter - írta a Haon.hu.

A takarmánydrágulás nagyon megnehezítette az állattenyésztők dolgát - Fotó: Magro.hu, CSZS, Debrecen
A takarmánydrágulás nagyon megnehezítette az állattenyésztők dolgát - Fotó: Magro.hu, CSZS, Debrecen

Ekkora lehet az áremelkedés a takarmánydrágulás miatt

A tejtermelők költségnövekedése egyes vélemények szerint 30-50 százalék is lehet, de 30 egész biztosan megvalósul. Mivel 2021. március 31-el lezárult a tejtermelési kvótaév, új szerződéseket kötnek, és mindenkinek fontos érv, hogy tartós veszteséggel nem lehet tejet előállítani, tartalékkal pedig nem rendelkeznek a termelők. Már csak azért sem, mert hiába állnak több lábon, nem csak a tej, hanem a hús termelése is veszteséges volt az utóbbi időben.

Úgy vélem, jogos elvárás lenne a termelők részéről, hogy a nyerstej felvásárlási ára legalább 10-15 forinttal emelkedjen. Egyelőre nem látunk olyan állami intézkedéseket, amelyek támogatnák, kompenzálnák az ágazatot, vagy megállítanák a fenti folyamatokat – mondta Bodnár Lajos. A gazda arról is beszélt, hogy meglehetősen kaotikus, kiszámíthatatlan árak vannak a piacon. Az állattartók bajban vannak, és az a kérdés, mennyire tudják érvényesíteni az áraikban a növekvő költségeiket. Ez pedig sajnos elég kevéssé szokott sikerülni.

Globális folyamatok

– Nagy probléma, hogy az exportőrök külföldre viszik ki a magyar gabona nagy részét, mert ott jobb árat kapnak érte. Korábban arra panaszkodtunk, hogy a háttérfeldolgozás kapacitásai szűkösek, ez időközben megoldódott, de ugyanúgy viszik ki a gabonát. Már nem az a kérdés, hogy milyen áron tudjuk itthon megvenni, hanem hogy később lesz-e majd elég – közölte Bodnár Lajos. Hozzátette, hogy szerencsére az ő cégük maga termeli meg a szükséges takarmányt, még értékesíti is a felesleget. Az árak elszabadulásának okát csak találgatni lehet; valószínűleg nagyban közrejátszik az is, hogy Kína jelentős felvásárlásba kezdett a gabonák piacán. Itthon pedig az lehet a fő ok, hogy a megnövekedett feldolgozókapacitások a keresletet is megnövelték. Egy biztos: ma a kínálat jóval kisebb a keresletnél. Emiatt például a tejtermelésben kiemelten fontos kukorica tavaly óta a felével drágult.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás