Az agrárium korszerűsítésének időszakát éljük, a vidék fejlesztése pedig nem megy beruházások nélkül – utóbbiakhoz pedig a támogatásokon kívül hitel, ahhoz kamattámogatás, illetve állami kezességvállalás szükséges, ezek pedig mind rendelkezésre állnak – mondta sajtótájékoztatóján Nagy István agrárminiszter. Az utóbbi 4 évben másfélszeresére nőtt az élelmiszergazdaság hitelállománya, és duplájára nőtt az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány által garantált hitelösszeg. 

Jelzi az agrárgazdálkodók fejlesztés iránti igényét, hogy az élelmiszergazdaság teljes hitelállománya négy év alatt a másfélszeresére bővült, és már eléri az 1500 milliárd forintot. Ebből a hitelállományból 500 milliárd forintnyi mögött áll az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) kezességvállalása - írta az Agrokép. Ez azért is különösen fontos, mert ezzel olyan mezőgazdasági kisvállalkozói kör számára is elérhetővé válik az agrárhitel lehetősége, amely a kezességvállalás nélkül nem jutnának banki forráshoz – mondta az agrárminiszter. Nagy István hozzátette, hogy a pandémia időszakában pedig még inkább felértékelődött a hitelgarancia intézménye. Négy év alatt megduplázódott a garantált hitelállomány, a kezességvállaláshoz pedig az agrártárca támogatást ad.

Több, mint 500 milliárd forint agrárhitel mögött áll garancia - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kismaros
Több, mint 500 milliárd forint agrárhitel mögött áll garancia - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kismaros

Pénz, pénz, pénz

A magyar mezőgazdaság versenyképességének növelése szempontjából jó hír, hogy az Agrárminisztérium által 2021-ben kiírt 1500 milliárd forintnyi pályázat 70 százalékát fejlesztésekre fordítják, és a 2023-ban induló új uniós ciklusban még rendelkezésre álló 2850 milliárd forint vidékfejlesztési támogatás több fele szintén beruházási célú lesz – mondta a miniszter. Csak ezekkel a fejlesztésekkel lehet a termelékenységet és a hatékonyságot növelni, illetve azt elérni, hogy a magyar agrárium az eddigieknél is ellenállóbb legyen. A tárcavezető szerint a beruházási programok megvalósulásához az is elengedhetetlen, hogy – miként eddig is – a bankok továbbra is bátran hitelezzék a mezőgazdaságot. Az agrárágazat specialitásai ellenére ebben az is segíthet, hogy már hosszú ideje elmondható: ebben az ágazatban a legalacsonyabb a bedőlési ráta.

Banki ajánlatok, kedvező feltételek, támogatások

Négy évvel korábban arról beszéltek a miniszterrel, hogy az élelmiszergazdasági beruházásokat függetlenné kellene tenni az uniós támogatási ciklusoktól, és a bankok szerepvállalása, valamint a kedvező garancia-feltételek ezt lehetővé tették – mondta Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója. Az elmúlt időszakban megváltozott a kamatkörnyezet és egy sor egyéb tényező is nehezíti a beruházások megvalósulását. Ám el kell érni, hogy a banki partnerség ebben a kockázatokkal terhelt időszakban is megmaradjon. A banki kockázat 80-90 százalékát átvállaló alapítvány ebben fontos szerepet játszik. Eddig egyébként 25-30 ezer őstermelőt, illetve családi gazdálkodást tartottak bent a finanszírozásban, 120 ezer hitelügyletnél vállaltak szerepet, ügyfeleik 87 százaléka pedig mikrovállalkozás – mutatott be több számot az ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy az utóbbi időszakban egyre több nagyobb cég is igényli az alapítvány hitelgaranciáját.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás