A Kukorica Kör Egyesület – aminek a Magro.hu is tagja – 2023. évi Kukoricázz velünk! termelési versenyének keretében 23 gazda vállalkozott országszerte arra, hogy az általa folytatott kukorica termesztési technológiát bemutassa. A megmérettetés célja az, hogy megtudjuk, közülük ki termel a legjobban, a leghatékonyabban, azaz a legnagyobb profittal. Az alábbiakban az augusztusi Tolna vármegyei gazdalátogatásokon tapasztaltakból és az ott elhangzottakból osztunk meg három kukoricatermesztési technológiát.

Bakó Norbert, forgatás nélküli talajműveléssel gazdálkodik barna erőtalaján Fácánkert környékén. Jelenleg 250-270 hektáron termeszt kukoricát, ami jellemzően gabona, ritkábban kukorica után kerül elvetésre. Gabona elővetemény után mélylazítót, kukoricatarlóra tárcsát és grúbert használ. A talaj minőségének javítására baktériumtrágyát, jellemzően Bactofilt is kijuttat.

Idén április 20-án vetett Dekalb, Pioneer és Syngenta hibrideket, rosszabb minőségű földeken 62 ezres, de átlagosan 72 ezres tőszámmal. Mindig a 300-as és 400-as éréscsoportú vetőmagok közül választ. Ősszel kálisót, tavasszal pedig foszfortúlsúlyos komplexet, valamint MAS 27-et szórt ki. Utóbbi alkalmazását a sorközökben is megismételte.

Növényvédelmi szempontból a varjak és pockok, valamint az atkák okoztak nagyobb problémákat, a kukoricabogár, illetve kukoricamoly kártétele nem volt jelentős. Gyomszabályozásra Laudist használt.

Bakó Norbert
Török János

Török János Zomba környékén gazdálkodik. Kukorica előtt kukorica vagy kalászos az elővetemény. A kukoricatarlót szántja, a búzatarlót lazítóval műveli és mindkét esetben hektáronként 2 mázsa NPK 8-24-24 műtrágyát is kijuttat még az ősz folyamán. Tavasszal a simító is előkerül és a gazda valamilyen baktériumtrágyát, jellemzően Natur Forte-t is kiad 10 literes dózisban, valamint 3 mázsa karbamid is kiszórásra kerül.

A vetésre idén április utolsó napjaiban került sor. Pioneer (P9757) és Dekalb (DKC 5092) magok kerültek a földbe 78 ezres tőszámmal. A kukorica ilyenkor jellemzően Force-Amalgerol keveréket és Corn Starter műtrágyát is kap, utóbbit 1 mázsás dozirózással.

Június elején a kukoricaállományokat Calaris-Pro-Milagro gyomirtó szerekkel kezelte, majd egy héttel később hektáronként 1 mázsa MAS 27-est is kijutatott.

Pájtli József és Pájtli Péter Tamási mellett gazdálkodnak mészlepedékes csernozjom és barna erdőtalajokon. Idén 170 hektáron termesztenek kukoricát. Kukorica elővetemény esetében az októberi szántással egymenetben 1 mázsa MAS-t szórnak ki a földekre.

A tavaszi talajmunkák simítózással kezdődnek, amellyel egymenetben Natur Nova mikrobiológiai talajoltót és Indigo készítményt is kijuttatnak. Április elején kombinátorral került sor a magágykészítésre, egyúttal 180 kg, magas kéntartalmú Ensin és 3 mázsa NPK 15-15-15-ös, valamint 2 mázsa MAP műtrágya is bedolgozásra került a magágyba.

A vetés április 24-én történt, idén is, mint általában KWS és Dekalb hibridek mellett tették le a voksukat. 67-74, átlagosan 70 ezres tőszámmal dolgoznak. A vetéssel egymenetben Indigo 30 WD, Force rovarölő és Corn Starter műtrágya is kikerül.

Pájtli Péter (b) és Pájtli József (j)

Mivel a gyomnyomás minimalizálására törekednek, ezért május elején Adengo-t is használtak és még ugyanebben a hónapban titaN nitrogéngyűjtő baktériumot juttattak ki az állományba. Ezt júniusba egy kultivátorozás és ezzel együtt Stabile NS folyékony műtrágya kijuttatásával zárták.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás