A Stanley fajta betakarításával csúcsra ért a szilvaszezon a szomszédos Szerbiában. A felvásárlási ár csak a fele a tavalyinak. Szerbia Toplica régiója az ország legnagyobb meggy- és szilvatermesztő körzete. A meggyel idén nagyon rossz évet zártak a gazdák, és a csak ebben a körzetben művelt 8000 hektárnyi szilvaültetvény sem hozna hasznot a termelőknek, ha az augusztus végén érvényes 20 dinár/kg (70 Ft/kg) körüli felvásárlási áron adnák el a gyümölcsöt. Az átvételi árból ráadásul a szedők teljesítménybére általában 10 dinár/kg körüli.

A FruitVeB számolt be róla, hogy a gyümölcstermesztő gazdák nagyon csalódottak. Ám míg a meggyet sok helyen le sem szedték, a szilvánál a termelők túlnyomó többsége úgy döntött, hogy eladás helyett saját maga dolgozza fel a termést, amit így ráadásul nem kell azonnal értékesíteni.

Tovább esik a szilva ára, a termelők inkább feldolgozzák a termést Szerbiában
Tovább esik a szilva ára, a termelők inkább feldolgozzák a termést Szerbiában

Erre használják a gyümölcsöt

Szerbiában a szilvából elsősorban pálinkát, lekvárt és aszalványt készítenek. A várhatóan igen jó termés feldolgozása valószínűleg nem jelent majd gondot, mivel több száz kisebb-nagyobb gyümölcsaszaló működik a körzetben. Az alacsony szilvaárakról szóló híreket a lengyel sajtó is átvette, és igen jó gyakorlatnak, üdvözlendő útnak tartja a házi vagy szövetkezeti feldolgozást, ami Lengyelországban korántsem áll olyan magas szinten, mint Szerbiában - írták.

Nagyon fontos haszonnövény a szilva Szerbiában

A szilva vagy szilvafa a rózsafélék (Rosaceae) családjába, a vitatott rendszertani besorolású, főleg fákat és cserjéket magába foglaló Prunus nemzetség Prunus alnemzetségébe tartozó fajok összefoglaló neve. Ide tartoznak még a kajszik is. Főleg az északi féltekén elterjedtek. A kereskedelemben közönségesen szilva néven kapható gyümölcs a Prunus domestica. Arról a Délhír számolt be, hogy Kína és India után Szerbia a világ harmadik legnagyobb szilvatermelő országa. Az éves termelés eléri az 500 ezer tonnát. A termés nagy részéből gyümölcspárlat, vagy pálinka készül. Szerbia történelmének meghatározó gyümölcse a szilva, szinte az egész országban megtalálható. Régen szent növényként tisztelték, minden ház udvarán állt egy szilvafa, ami megvédte a ház népét az ártó szellemektől. Nálunk is jól ismert szerb szilvafajta a Csacsanszka lepotica és a Csacsanszka rana - írták.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás