Elképesztően megdrágult a kenyér, 2021 októbere óta több mint 250 forinttal kell többet fizetni egy kilogramm fehér kenyérért a boltokban. Idén egy hónap alatt, júniusról júliusra 590 forintról 670 forintra nőtt egy kiló fehér kenyér ára. A brutális drágulás hátterében részben a búza hihetetlen áremelkedése áll, de a termelők, a malom- és sütőipar elszálló költségei is hozzájárultak a dráguláshoz.

Az elképesztő kánikula miatt, ami hosszú hetekig uralkodott Magyarországon, a gabonák, így a búza minősége és mennyisége is gyengébb lett idén a vártnál – tudta meg az Agrárszektor Dr. Lakatos Zoltántól, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatójától.

 A termelőknek és a malomiparnak tovább kell vinni az árakat a sütőipar és a kereskedelem felé is
A termelőknek és a malomiparnak tovább kell vinni az árakat a sütőipar és a kereskedelem felé is (Fotó: Pixabay)

Duplájára ugrott a búza ára

Kiemelte, egy kilogramm kenyér előállításához 70 deka liszt szükséges, de a jó minőségért jó minőségű búzából kell őrölni, ez azonban drágább is, a sütőipart pedig ki kell szolgálni. Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy míg az elmúlt évben még 61 ezer forint volt egy tonna, most már 130-140 ezernél tartunk, és ez az ár még tovább emelkedhet.

Mindezek mellé jön az is, hogy mind a termelők, mind pedig a malom- és sütőipar költségei is megemelkedtek, nőttek az alapanyagárak, és az áram, illetve a gáz is a többszörösébe kerül. Az biztos, hogy a termelőknek és a malomiparnak tovább kell vinni az árakat a sütőipar és a kereskedelem felé is. A szakember hangsúlyozta, egy felfelé menő árspirál lesz, aminek a vége a csillagos ég lehet, és félő, hogy ezt a magyar fizetések nem minden esetben fogják elbírni.

A brutális kenyérdrágulást alátámasztják a KSH legfrissebb adatai is, amelyekből kiderül, hogy 2021 januárja óta 296 forinttal nőtt meg a fehér kenyér ára Magyarországon. Akkor 374 forint volt egy kilogramm, 2022 júliusában azonban már 670 forintot kellett fizetni érte.

Elmondható, hogy tavaly januártól egészen szeptemberig szinte ugyanazon a szinten, 390 forint körül mozgott a kenyér ára, majd októberben elkezdődött a brutális drágulás. Akkor 417 forint volt egy kiló kenyér, decemberben már elérte a 450 forintot, 2022 márciusában az 518-at, júniusban az 590 forintot, majd júliusra hatalmasat ugrott a fehér kenyér ára. 

A barna kenyér is igyekszik – utolérni árban a fehér kenyeret

A barna kenyérrel is hasonló a helyzet, már ami az árakat illeti, igaz, kisebb mértékben. 2021 januárja óta 257 forinttal nőtt meg egy kilogramm barna kenyér ára. Tavaly év elején még csak 333 forint volt, októberben 360 forint, januárban már elérte a 405 forintot, júniusban a 498-at, majd júliusban a fehér kenyérhez hasonlóan itt is brutális áremelkedés történt, és 590 forintra ugrott a barna kenyér fogyasztói ára. Az árak valószínűleg a következő időszakban sem fognak lassítani, pláne, hogy már most vannak olyan kenyérfajták/típusok, amelyek kilónkénti ára az 1000-1600 forintot is elérheti.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás