Szűrők
Találatok száma: 12
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Már 62 mezőgazdasági szakemberből áll az erdélyi falugazdász-hálózat

2023.04.01.

A korábbi nyolc gazdaegyesület helyett idén márciustól három nagy gazdaszervezet működteti a magyar kormány által finanszírozott erdélyi falugazdász-hálózatot. A 2016-ban, néhány falugazdásszal elindított csoportosulás hét év alatt 62 mezőgazdasági szakemberből álló hálózattá nőtte ki magát – Brassótól Máramarosszigetig és Csík­­szeredától Aradig szaktanácsadással segíti a ma­­gyar gazdák boldogulását

Bűnös és hasznos felhasználásról is írtunk a februári agrártámogatások összefoglalóban

2023.02.28.

Februári agrárhíreink között számos anyagunk szólt az agrártámogatások fontos témáiról. Ezekben szó volt az újra megnyílik a lakossági napelemes pályázatról, agrárdigitalizációról, támogatási lehetőségekről, csalásról és korrupcióról is.

Nagyot változik a falugazdász hálózat: hármas vezetéssel vágnak neki az új EU-s agrártámogatási rendszernek Erdélyben

2023.02.15.

Három nagy magyar gazdaszervezet keretében fejti ki tevékenységét 2023. március 1-től a budapesti Agrárminisztérium által javadalmazott 62 erdélyi falugazdász. A szaktanácsadással foglalkozó mezőgazdasági szakemberek az ettől az évtől gyökeresen átalakuló agrártámogatási rendszert is népszerűsítik.

Az egységes kérelem beadásához közel 110 ezer gazdálkodónak kell megújítania a meghatalmazását

2023.02.03.

Minden évben az egységes kérelmek mintegy 70 százalékát, megközelítőleg 108 ezer kérelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak közreműködésével nyújtják be a gazdálkodók. Idén a jogszabályi változások és az elektronikus közigazgatási rendszer fejlesztése miatt meg kell újítani az ehhez szükséges meghatalmazásokat.

Indul az adategyeztetés, az egységes kérelmek beadása a tét

2022.11.02.

A Magyar Államkincstár (MÁK) 2022. október 20-án megkezdte a területalapú egységes kérelmeket érintő adategyeztető végzések kiküldését. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai által beadott kérelmeknél idén is alacsonyabb volt az adategyeztetésben érintett kérelmek aránya, mint az egyénileg benyújtott kérelmeknél.

Jégkárcsökkentés és falugazdász támogatás is segíti a Hajdú-Bihar megyei gazdákat

2022.05.17.

Fontos nap 2022 május 20-a a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) életében: ekkor tartják a kamarai választásokat. Ehhez kapcsolódóan Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar megyei elnöke adott interjút. Hajdú-Bihar megye agráriumban betöltött szerepéről is beszélt, valamint szóba kerültek a kamara feladatai és a magyar mezőgazdaság előtt álló időszak legfontosabb célkitűzései.

A falugazdászoktól igényelt hűségkártyákkal árengedményt kapnak a gazdák a Partiumban

2022.03.10.

Hűségkártyával jutalmazzák a Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesülethez csatlakozó gazdákat a partiumi falugazdászok. Felmutatásukkal a partnerboltokban változó mértékű árengedményekben részesülnek a gazdák, legyen szó akár vetőmagok, növényvédő készítmények, vagy akár kerti kisgépek, szerszámok, kopó- és fogyóanyagok vásárlásáról.

Pénz, pályázat, fejlesztés: itt a márciusi agrártámogatások hírösszefoglaló

2022.02.28.

A 2022-es év februárjában is sok pénzről és támogatásról számoltunk be az európai és a magyar mezőgazdaság vonatkozásában. Fontos anyagokat szerkesztettünk a Közös Agrárpolitika támogatásainak újdonságairól, a Green Deal megvalósításának lehetséges forgatókönyveiről. Beszámoltunk róla, hogy több helyen módosultak a gazdálkodási napló vezetésével kapcsolatos szabályok. Cikkbe kerültek az őstermelők és a támogatások, megírtuk mit nem kell számítani a jövedelemnél és a bevételi értékhatárnál. Érdemes átolvasni a márciusi agrártámogatások hírösszefoglaló anyagunkat, mert hasznos információkat hoztunk benne.

Leírta a NAK, hogyan kell jelezni a viharkárok hatását a kártérítéshez

2022.02.21.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász-hálózata országszerte közreműködik a viharok miatt a termelőeszközökben keletkezett károk felmérésében. A falugazdászok továbbá a növénykultúrákban keletkezett károk időbeni bejelentésében is segítséget nyújtanak a gazdálkodóknak. Összefoglalták, hogyan kell benyújtani az igényt a kártérítésre, hogy az eredményes legyen és kifizetést kaphassanak a veszteséget szenvedő termelők.

Felvidéken segíti a többségében magyar termelőket a Falugazdász program

2022.02.19.

A Falugazdász program célja képviseletet és segítséget nyújtani a régiók mezőgazdászai számára. A szlovák határon túl, a Felvidéken, a Garam mentén, a Lévai járásban ezt a munkát egy olyan szakember végzi, aki az elméleti és a gyakorlati ismereteket is elsajátította a szakmában. Suba Viktória 2019-től tölti be a régió falugazdásza tisztséget, ami a magyarországi Agrárminisztériumhoz tartozik. A szaktárcának és a Szlovákiai Agrárkamarának köszönhetően évről évre több magyarlakta területet térképeznek fel, ami által folyamatosan bővül a falugazdász hálózat.

Kinek és milyen esetekben szükséges az őstermelői igazolvány kiváltása?

2021.11.12.

Kiknek érdemes őstermelői tevékenységet végezni? Miért szükséges az őstermelői igazolvány igénylése ezekhez és mi kell annak kiváltásához? Anyagunkban az őstermelők tevékenységi köre és az őstermelői igazolvány kiváltása kapcsán nyújtunk tájékoztatást. Fontos információkat írtunk le a kiváltásról, az igénylésről, a szükségességről és a feltételekről is. Sorra vettük a közelmúlt változásait is a témához kapcsolódóan.

Büntetés nélkül már csak pár napig lehet beadni az egységes kérelmeket

2021.05.09.

Közel 100 ezer egységes kérelmet adtak be a gazdálkodók 2021. május 3-ig. A kérelmek 2021. május 17-ig nyújthatók be szankciómentesen. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara arra kéri a termelőket, hogy ne hagyják az utolsó pillanatokra az ezzel kapcsolatos ügyintézést. Aki ezt elmulasztja, május 18. és június 9. között még beadhatja a kérelmet, de ezek esetében munkanaponként 1 százalékos támogatáscsökkentést alkalmaznak. A 2021. június 9-ét követően benyújtott egységes kérelmeket érdemi vizsgálat nélkül visszautasítják.

Hirdetésfeladás