Szűrők
Találatok száma: 52
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Eltűnt a gazdálkodásból két évszak - mit lehet tenni?

2022.05.05.

A klímaváltozás teljesen más szemléletet követel a magyar mezőgazdaság szereplőitől, mint korábban. Április második felében változékony, amolyan igazi áprilisi időnk volt. A hidegfront kevés csapadékot hozott, azt is egyenlőtlen elosztásban. Az év első három hónapjában felhalmozódott csapadékhiány nem pótlódik megfelelően.

Mire jó a helyspecifikus előrejelzés? A nem ellenőrizhető kockázatok mintegy 70%-a az időjárásnak tulajdonítható

2022.01.08.

Az időjárás-előrejelzés és a munkaszervezési eszközök nem számítanak újdonságnak a mezőgazdaságban, de sok gazdálkodó előnyként tekint rájuk. A mezőgazdaságban mindig is a szent grál volt a pontos, helyspecifikus időjárás-előrejelzés és a munkaszervezési eszközök megléte számos mezőgazdasági üzemen belüli alkalmazáshoz.

Keresztet vethetünk a fehér karácsonyra idén

2021.12.22.

Pénteken jobbára borult lesz az ég, majd napközben főleg az ország délnyugati területein felszakadozhat a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. Estefelé ott is újból erősen megnövekedhet a felhőzet. Éjjel, illetve napközben főleg az ország északkeleti felén többfelé várható csapadék: általában eső, de a nap első felében az északi, északkeleti megyékben még havazás, havas eső, néhol ónos eső, fagyott eső is előfordulhat. Estétől elszórtan délnyugaton is számíthatunk esőre. A délnyugati szél sokfelé megerősödik. Hajnalban -8, +2, kora délután 2, 14 fokot mérhetnek, ezen belül északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb az idő.

Fehér lesz-e idén a karácsony?

2021.12.17.

Indulhat az esélylatolgatás, fehér lesz-e idén a karácsony? Nos, a jövő hét elejére száraz, több fokkal hidegebb levegő érkezik, majd karácsonykor már nagyobb eséllyel alakulhat ki csapadék.

Így alakul az időjárás a hétvégén

2021.11.06.

Péntek estétől szombat reggelig az ország északi felén fokozatosan kiderül az ég, ugyanakkor reggelre több helyen képződhet köd és rétegfelhőzet. A déli megyékben közepesen, illetve erősen felhős égre számíthatunk, estére viszont ott is mindenütt eláll az eső. Mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet általában 0 és +6 fok között várható, de az északi völgyekben, fagyzugokban akár -1, -5 fok is lehet.

A zivatarok, a nagy mennyiségű eső és az erős szél miatt több megyére is figyelmeztetés van érvényben

2021.11.04.

Többfelé előforduló zivatarok, a várható nagy mennyiségű csapadék és az erős szél miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki több megyére csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Szabadon elérhetőek a traktorokban és kombájnokban az időjárási adatok

2021.10.06.

Új alapokra helyezte a kormány a magyarországi meteorológiai tevékenységet - jelentette ki az agrárminiszter egy budapesti sajtótájékoztatón. Nagy István elmondta, hogy az új szabályozás szerint - a Meteorológiai Világszervezet (WMO) ajánlásával összhangban - az Országos Meteorológiai Szolgálat számára monopóliumot biztosítanak a meteorológiai veszélyjelzés kiadására. A rendelet rögzíti azt is, hogy meteorológiai tevékenység végzéséhez okleveles meteorológiai végzettség szükséges.

Várható időjárás az ország területén hétfőtől kedd estig

2021.09.27.

A hétvége után lefelé kúszik a hőmérséklet csúcsértéke a következő napokban. A fölöttünk örvénylő hideg légörvény még holnap is meghatározza időjárásunkat, majd szerda késő estétől egy hidegfront közelíti meg hazánkat. A hét végéig így változékonyan telnek majd a napjaink, de azért egy kis napsütés is jut majd a sok felhő mellé.

Egyre nagyobb kihívásokat okoz a magyar mezőgazdaságnak a szélsőséges időjárás

2021.09.17.

Az egyre szélsőségesebbé váló időjárás számos új feladat elé állítja a mezőgazdaságot, amire minél hamarabb megoldást kell találni. Az intenzív mezőgazdasági termelés öntözés nélkül már elképzelhetetlen, ezért az Agrárminisztérium intézkedéscsomagot készített az öntözéses gazdálkodás elősegítésére - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium államtitkára Budapesten, a NIVEX Nemzetközi Ivóvíz Konferencián.

Újabb ok, amiért jobb vidéken élni, mint a városban

2021.09.08.

A fővárosi "hőszigethatás" megfigyelései és mérései szerint az árnyékmentes aszfaltutak hőmérséklete akár már májusban 40 Celsius-fokos lehet délben a belvárosban - állapították meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) meteorológiai tanszékének szakemberei. A Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című oldalon közzétett cikkben Pongrácz Rita és Dezső Zsuzsanna meteorológus kiemelte: a klímaváltozástól gyakoribbá és intenzívebbé váló hőhullámos és száraz időszakok, kiegészülve a hőszigethatással, tovább rontják a városlakók komfortérzetét és növelik az egészségi kockázatokat.

Méregdrágák a zöldségfélék – már a statisztika is ezt igazolja

2021.08.14.

A KSH adatai alapján egy év alatt 17 százalékkal drágult az átlagos zöldségkosár. Ilyenkor értékelődik fel igazán a kiskertben magunk termesztette zöldség! Igaz, hogy ott is jóval többe kerül ezek előállítása, hiszen igen sokat kellett öntözni, kapálni, és a gombák, a kártevők elleni védekezés költsége is megugrott. A piacon, élelmiszerboltban járva és az árakat látva sokan az időjárást hibáztatják, s bizony nem alaptalanul. Néhány hete még a tavaszi száraz, de fagyos időjárást, aztán a hetekig tartó – most is jellemző – aszályos kánikulát, legutóbb pedig az özönvízszerű esőket, jégverést, szél- és viharkárt szenvedték meg a zöldségeskertek, szántóföldi területek.

Kegyetlen hőség, jégeső és szenvedés - ez lesz ma az időjárás

2021.07.27.

Kedden jellemzően napos időre számíthatunk, záporra és zivatarra csak átmenetileg és csak néhány megyében számíthatunk. A délnyugati szél többfelé élénk, erős lehet − írta az Időkép. Jobbára az északkeleti határ közelében várható csapadék, de délnyugaton is előfordulhat.

A 2020-as átvételi ár felét sem éri el az, amit most kínálnak a meggyért

2021.06.27.

A Penta Familia Szövetkezetben termesztők és a konzervgyárak képviselőinek részvételével meggypiaci megbeszélést tartottak. Keczkó Péter, a szövetkezet elnöke tájékoztatott arról, mire jutottak a rendezvényen. Nagy meglepetés érte idén a meggytermesztőket, amikor a kötelező szerződéskötéskor a konzervgyárak 100-120 forintot kínáltak egy kilogramm rázott meggyért. Ez az összeg még a felét sem éri el a tavalyinak, akkor ugyanis átlagosan 220-260 forint volt az átvételi ár.

Mit ér a mezőgazdasági biztosítás és a kárenyhítési rendszer a szélsőséges időjárás jelentette kockázatok tükrében?

2021.06.14.

Amennyiben a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. Törvény (Mkk. Tv.) I. fejezetének 2. § 30. bekezdése szerinti tavaszi fagy miatt bekövetkező a 30. bekezdésben leírt tavaszi fagykár eseményre nem lehetséges mezőgazdasági termelőt sújtó időjárási kockázatokra kötött mezőgazdasági biztosítást kötni, annak a legfontosabb következménye az lehet a törvény, illetve a 27/2014. (XI. 25.) FM rendelet értelmében, hogy tovább romlik a helyzete azon termelőknek, akik egyébként is nehéz helyzetbe kerültek a gyakori fagykárok miatt.

Túlélte a hűvös áprilist, már a vásárlók kegyeit keresi a spárga

2021.05.29.

Az időnként már túlzottan is meleg napokon lendületesen fejlődnek a sípok, így akár reggel és este is végig kell menni a sorokon a szedőknek. A napi hozam pedig az előző hetinek a háromszorosa, legalábbis az 50 hektár, zömében zöldspárga-ültetvénnyel rendelkező Bács-Zöldért Zrt.-nél. A hideg, sokszor fagyos hajnalok miatt kéthetes csúszással, április utolsó hetében tudtak először spárgát szedni a Kecskeméthez közeli ültetvényekről. Még az azt megelőző hétvégén is volt fagy, így akkor is égetni kellett nemcsak a gyümölcsösök, hanem a spárgaültetvények, frissen kipalántázott paprikatáblák mellett is.

Fokozatosan melegszik az idő, péntekig mégis marad a hideg

2021.02.16.

Kedd estig erősen felhős marad az ég, de az éjszaka második felében a Dunántúlon, főleg déli részein már jelentősebben csökkenhet a felhőzet. Az északi, északkeleti határvidéken még nem kizárt gyenge havazás. Kis eséllyel hajnalban az északnyugati határ környékén egy újabb csapadékhullámból már gyenge eső, ónos eső is kialakulhat. Csak a Kisalföldön lehet élénk a déli szél. A hőmérséklet késő este -3 és +3, hajnalban általában -7 és 0 fok között alakul, csak az északi fagyzugos helyeken lehet ennél több fokkal hidegebb.

Hirdetésfeladás