Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Óvodás és iskolás gyerekeknek is szállítottak silány minőségű, romlott és kukacos húskészítményeket, végre lebuktak - videóval
2021.10.25.Egy észak-magyarországi ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejött szerződés teljesítésével összefüggésben – a törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve - súlyos szerződésszegést jelentett a nyertes ajánlattevővel szemben. A Nébih ellenőrei 2021 szeptemberében a Közbeszerzési Hatóság munkatársaival együttműködve végeztek ellenőrzést egy Hajdú-Bihar megyei sertésvágóhídon. A szakemberek az egységben tapasztalt gyomorforgató körülmények miatt azonnali hatállyal felfüggesztették annak működését, egyúttal 15 tonna élelmiszer forgalmi korlátozását rendelték el.
Egyre nagyobb arányban pusztítja a magyar gyümölcsösöket az új muslicafaj
2021.10.12.A termés 80-100 százalékát is elpusztíthatja a magyar gyümölcsösökben egy új muslicafaj, amely 2012-ben jelent meg hazánkban. Azóta országszerte szinte mindenhol elterjedt. Ráadásul nagyon nehéz védekezni ellene, mert a kártevő az érő félben lévő gyümölcsöt támadja meg. Így az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartása miatt nagyon rövid idő áll rendelkezésre a növényvédelmi beavatkozás és a termés betakarítása között.
Bodzafelvásárlóknál, valamint -feldolgozóknál tartott razziát a Nébih Kecelen
2021.09.25.Az elmúlt hetekben kiemelt célellenőrzést végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Bács-Kiskun Megyei Rendőrkapitányság Keceli Rendőrőrse a Kecel térségében tevékenykedő bodzafelvásárlók és -feldolgozók telephelyein. A helyszíni ellenőrzések során mindenekelőtt a működéshez, valamint a termékek nyomon követéséhez szükséges dokumentációt vizsgálták a szakemberek. A tapasztalatok alapján a Nébih a kötelező jogszabályi előírások – így különösen az alábbiak – szigorú betartására hívja fel az érintettek figyelmét – írták közleményükben.
Megvannak az átfogó nyári Nébih-ellenőrzés eredményei
2021.09.22.Befejeződött a teljes élelmiszerláncra kiterjedő idei nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés, amelyet a Nébih irányításával a megyei kormányhivatalok járási hivatalainak szakemberei és a Nébih munkatársai végeztek. Az ellenőrzés kiterjedt a turisztikai szempontból frekventált helyeken, rendezvényeken, fesztiválokon, vásárokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményekre, mozgóboltokra, a büfékocsik és mozgó vendéglátók tevékenységére. Továbbá az ifjúsági és gyermek táborok étkeztetésére, a zöldség-gyümölcs, illetve a borászati termékek és alkoholos italok forgalmazására.
Összefoglalta a Nébih az engedélyes zöldségpalánta előállító és forgalmazó üzem kötelezettségeit
2021.09.03.Az engedélyes üzem tevékenységét a növénytermesztési hatóság rendszeresen ellenőrzi. Az üzem a szaporítóanyagokról nyilvántartást vezet, megjelöli a tevékenységének a palánták minőségére hatással bíró kritikus pontjait. Biztosítja a palánták nyomon követhetőségét és a növény-egészségügyi követelmények betartását. Az üzem évente megküldi a Nébih részére az Éves bejelentőlapot és a Zöldségpalánta leltárt, valamint az értékesített palántákat szaporítóanyag-kísérő okmánnyal látja el.
Egyre több élelmiszer kaphatja meg hamarosan az új magyar védjegyet
2021.08.05.Elektronikus pályázati rendszerrel, weboldalfejlesztéssel és új kommunikációs csatornákkal erősít a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyrendszer. A Nébih szakmai támogatásával létrehozott elektronikus rendszernek köszönhetően egyszerűbbé vált a védjegyre való pályázás. A KMÉ szakmacsoportja a meglévő platformok fejlesztésén kívül további új csatornákat alakított ki, többek között a védjegyes termékek hatékony bemutatása érdekében.
A magyar erdőtüzek elleni védelemről írt a Nébih
2021.06.27.Magyarországon nem fordulnak elő a trópusi és boreális régiókkal összehasonlítható nagy kiterjedésű kontrollálatlan vegetációtüzek. Mégis a tavaszi és nyári időszakban szinte napi rendszerességgel adnak hírt kisebb-nagyobb erdő- és vegetációtüzekről. Az erdei tüzek során nem csak a faállomány, hanem a teljes erdei életközösség veszélyeztetett. A tűz pusztítását követően – azok típusától és mértékétől függően – az erdei ökoszisztéma csak hosszú idő alatt képes regenerálódni.
Komoly Nébih-fejlesztés: folyamatosan frissítik a növényvédőszer hatóanyagok adatbázisát
2021.06.14.A Nébih szakemberei elkészítették az Európai Unióban aktuálisan engedélyezett, valamint az engedélyezési rendelet 2011-es életbe lépése óta visszavont növényvédő szer hatóanyagok adatbázisát. Érdemes a listát gyakran ellenőrizni, ugyanis a hatóanyagok kötelező felülvizsgálata miatt rendszeresen változik. Az egyes hatóanyagok használatát mindig jogszabályban meghatározott időre (7, 10, vagy 15 évre) engedélyezik, amit rendszeres felülvizsgálat követ, hogy a legújabb tudományos követelmények alapján se okozzanak elfogadhatatlan kockázatot.
Egy éves letiltást kaphatnak az állatgyógyászati termékekkel csaló weboldalak
2021.06.04.Az online értékesítési csatorna előretörésével az ellenőrző hatóságok is egyre több olyan honlapot találnak Magyarországon, melyek hamisított, tiltott módon előállított vagy forgalomba hozott terméket kínálnak eladásra. A csalók ellen a hatóságok közötti összefogással lehet a legeredményesebben fellépni. Így ezen összehangolt munka érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az állatgyógyászati termékekkel szabálytalanul kereskedők komoly büntetésekre számíthatnak.
Kiemelt Nébih ellenőrzés: pórul jár az, aki nem biztosítja a tűzifa nyomon követhetőségét
2021.06.03.A Nébih ellenőrei csaknem 1400 m3 tűzifát koboztak el két kereskedőtől, egy piaci szereplő tevékenységét pedig egy hónapra felfüggesztették. Az ok, hogy az érintettek nem vezettek megfelelő nyilvántartást, így nem tudták igazolni a fatermékek eredetét. Ugyan a kereskedők bejelentkeztek a Nébih hatósági rendszerébe, az elmúlt évben jelentősen lazítottak a nyilvántartás vezetésén. A piaci szereplő pedig többszöri felszólításra sem tudta bemutatni a nyomonkövetési és kockázat elemzési rendszerének leírását. Kiemelt ellenőrzés jön az idén.
Dráguló gépek, művelőeszközök a tavaszi munkákhoz, szigorodó permetező-ellenőrzések - itt a májusi gépes hírösszefoglaló
2021.05.15.Áprilisban már nagyban dübörögtek a mezőgazdasági gépek, ehhez kapcsolódóan a Magro.hu agrárhírei között is nagy számban érkeztek a gépes anyagok. Volt szó arról, hogy egy legendás John Deere traktorsorozat gyártását kezdte újra egy brit cég, valamint arról is, hogy a Nébih komolyan ellenőrzi a permetezőgépeket ellenőrző állomások munkáját. Több hazai gépgyártó és gépkereskedő is komoly ajánlatokkal, erőgépekkel és munkaeszközökkel készült a tavaszra, ezeket a cikkeinket is nagyon érdemes elolvasni annak, aki épp vásárlás előtt áll. Szeretettel ajánljuk olvasásra hírösszefoglalónkat!
Kiadta az EFSA, melyik élelmiszerekben van a legtöbb növényvédőszer maradék
2021.05.15.Elérhető az Európai Unióban az élelmiszerekben található növényvédőszer maradék tartalomról szóló legfrissebb jelentés. A dokumentum áttekintést nyújt az EU területén széles körben fogyasztott élelmiszerekből összeállított termékkosár szermaradék szintjeiről. 2019-ben összesen 96302 mintát vizsgáltak. Ezek 96,1 százaléka a jogszabályban maximálisan megengedett szermaradék értékek alatt maradt. Az EU által koordinált ellenőrzési program (EUCP) keretében elemzett részminta (12 579) 98 százaléka volt a rendeletben meghatározott határokon belül.
Már céklában is felhasználható a Goltix 700 SC gyomirtó
2021.05.09.Az ADAMA Hungary Zrt. által kezdeményezett eljárásban a Nébih, mint engedélyező hatóság a Goltix 700 SC gyomirtó permetezőszer engedélyokiratát kiterjesztette cékla kultúrára. Ezzel a készítmény a saját felelősségére felhasználhatóvá vált. A felhasználás történhet a cékla vetése után, kelését megelőzően (preemergensen) és kelés után, posztemergens módon is. A kelés utáni kezelést az engedélyokirat szerint célszerű osztott kezelések formájában elvégezni.
Paprika vetőmagok tömeg- és darabszám hibái miatt indított 7 eljárást a Nébih
2021.04.28.Megérkeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal paprika vetőmag teszteredményei. A szakemberek 23 „tölteni való” étkezési paprika vetőmagjait vizsgálták a Szupermenta teszten. Íz szempontjából 14 édes, 5 csípős, valamint 4, a csomagolási információk alapján nem azonosítható termék került a tesztbe. A hivatal az ígértnél kevesebb magtömeg és magdarabszám miatt 7 termék esetben kezdeményezte fogyasztóvédelmi eljárás indítását az illetékes társhatóság bevonásával.
Rászállt a feketézőkre a Nébih: a permetezőgépek felülvizsgálatával foglalkozó állomásokat ellenőrzik
2021.04.28.A kezdeti lendület után némileg visszaesett a tavaly óta kötelező permetezőgép-felülvizsgálatok száma Magyarországon. A Nébih szakemberei arra számítanak, hogy a koronavírus járvány enyhülésével újra többen vizsgáztatják majd a gépeket. A hatóság nyomába eredt a tevékenységet szabálytalanul végző vizsgaállomásoknak is. Egyes gépállomásokon ugyanis nem végeznek érdemi felülvizsgálatot, hanem anélkül kiadják a matricát, a tanúsítványt.
Extra rovarölő engedélyt adott ki bogyós kultúrákban a Nébih
2021.04.27.A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mint engedélyező hatóság határozatban engedélyezte a Mospilan 20 SG rovarölő permetezőszer szükséghelyzeti felhasználását bogyós gyümölcsű kultúrákban. A szer ribiszke, málna, szeder, köszméte, bodza, szamóca növények esetében különféle rovar kártevők, mint levéltetvek, poloskák, foltosszárnyú muslica, málnabogár, málnavessző-szúnyog, üvegszárnyú ribiszkelepke és szamóca-bimbólikasztó bogár ellen alkalmazható 2021. július 29-ig.
Az élelmiszerpazarlás és a műanyag csomagolások összefüggéseinek nézett utána a Nébih
2021.04.01.Az egyszer használatos műanyag csomagolóanyagok kivezetése volt a témája a Nébih hatodik Kerekasztal rendezvényének 2021. március 25-én. Az online előadások és a kerekasztal-beszélgetés során az élelmiszergyártás, a kereskedelem, a vendéglátás és a hatóság képviselői mellett a csomagolástechnológia területén jártas szakértők is bekapcsolódtak a szakmai egyeztetésbe, amelynek középpontjában a vásárlók szempontjából is kívánatos megoldási lehetőségek álltak.
Rágcsálóürülék, penész és irdatlan kosz fogadta az ellenőröket a pékségben
2021.03.29.Egy Pest megyei sütőipari üzem ellenőrzése során súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek által megállapított hibák és hiányosságok az egység tevékenységének azonnali felfüggesztését indokolták.
Hirdetés