A mezőgazdasági termelői árak 13 százalékkal emelkedtek az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek 25 százalékkal drágultak, az élő állatok és állati termékek azonban 7,9 százalékkal olcsóbbak lettek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Az élénk nemzetközi kereslet növelte a gabonafélék és az olajos növények árát. A gabonafélék ára dinamikusan, 32 százalékkal növekedett. A kukorica és a búza ára is csúcsokat döntött. A drágulás mögött a takarmánynövények iránti élénk nemzetközi kereslet áll, az egész világon jelentős árnövekedés történt.

Az olajos növények ára 36,6 százalékkal emelkedett. A gyümölcsök felvásárlási ára is 32,1 százalékkal nőtt, a zöldségek viszont csak mérsékelten, 2,6 százalékkal drágultak, a burgonya pedig 16,9 százalékkal olcsóbb lett - írta az Adózóna az MTI anyagára hivatkozva. Az élő állatok ára 13,2 százalékkal csökkent az első negyedévben, ezen belül a vágóbaromfié stagnált, a vágómarháé 3,3 százalékkal emelkedett, a vágósertésé 29,0 százalékkal mérséklődött. Utóbbi felvásárlási árának csúcsa tavaly márciusban volt, azután csökkent a koronavírus járvány következtében egész Európában kialakult értékesítési problémák – mint a vendéglátóipari kereslet jelentős visszaesése – miatt.

A takarmánydrágulás jelentősen hozzájárul a mezőgazdasági termelői árak növekedéséhez - Fotó: Magro.hu, CSZS, Újszilvás
A takarmánydrágulás jelentősen hozzájárul a mezőgazdasági termelői árak növekedéséhez - Fotó: Magro.hu, CSZS, Újszilvás

Idén márciusban azonban az előző hónaphoz képest 21 százalékkal emelkedett a vágósertések ára, de az előző év azonos hónapjában mérthez képest még mindig jelentősen elmaradt. Ennek hátterében a  külkereskedelmi folyamatok állnak. Az év első hónapjaiban jelentősen csökkent a behozott élő állat és hústermék, viszont számottevően emelkedett az élőállat kivitel – írta a hivatal összefoglalója.

Termőföldfelhasználás, takarmányok, beruházások

A mezőgazdasági ráfordítási árak 7,3 százalékos emelkedése az első negyedévben a folyó termelőfelhasználás 7,3 és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 7,1 százalékos növekedéséből adódott. A folyó termelőfelhasználás minden összetevője drágult, legnagyobb mértékben a takarmányok, 19 százalékkal. Ezen belül az egyszerű takarmányok 31 százalékkal, a keveréktakarmányok 14 százalékkal kerültek többe. A műtrágyaárak 4,6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A növényvédőszerek 4,5, az állatgyógyászati készítmények 4,9 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az energia és kenőanyagok ára 2,4 százalékkal nőtt, ezen belül az üzemanyagok ára 3,4 százalékkal volt magasabb. A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások árszínvonala 6,8 százalékkal, a gépberuházásoké 7,5 százalékkal emelkedett az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest – közölte a KSH.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás