20 év alatt szisztematikus munkával mára a hazai takarmány előkeverék piac meghatározó szereplőjévé vált az Agrofeed Kft., amelynek termékeivel a baromfi-, a sertés- és a szarvasmarha-ágazatban egyaránt találkozhatunk. Tevékenységüket nemrég a Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjjal ismerték el az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. Mindezekről Csitkovics Tiborral, a cég ügyvezetőjével beszélgettünk.

Mit lehet tudni a kezdetekről és a vállalat azóta elért mérföldköveiről?

20 éve, 2001-ben alapítottuk a céget azzal a céllal, hogy takarmány előkeverékeket gyártsunk, amit belföldön, de külföldön is értékesíteni kívántunk. Ez lett a fő üzletágunk, de emellett előállítunk még takarmánykeverékeket és takarmánykiegészítőket, illetve forgalmazunk több, a takarmányozáshoz szükséges alapanyagot is. Termékeink gyártása két helyszínen történik, Szalkszentmártonban és az oroszországi Jasznogorszkban. Nulláról kezdtük, de mostanra elmondhatjuk, hogy piacvezetők vagyunk itthon, Oroszországban pedig a harmadik legnagyobb cég vagyunk a piacon. Jelenleg már 400 munkatárs dolgozik a cégben, hozzávetőlegesen fele-fele arányban itthon és Oroszországban. Termékeinket közel 40 országba értékesítjük. Az orosz mellett Ukrajnában, Lengyelországban és Szerbiában is működik egy-egy leányvállalatunk, jellemzően mindenhol helyi emberekkel.

A cég folyamatosan növekszik, aminek két oka van. Egyrészt az, hogy mindig minőségi termékeket gyártottunk és magasan kvalifikált munkatársakkal dolgoztunk.

Másrészt, bár gyártók vagyunk, de én inkább szolgáltatóként tekintek magunkra. Úgy tudunk partnereink telepére a legnagyobb hozzáadott értéket adni, ha a jó minőségű termék mellé nagyon magas színvonalú szolgáltatást is nyújtunk a takarmányozás, a tartástechnológia, a menedzsment, szaporodásbiológia vagy éppen az állategészségügy területén. Munkánkkal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy partnereink minél magasabb termelési színvonalat tudjanak megvalósítani.

This image has an empty alt attribute; its file name is orosz-uzem_uj_logo-1024x638.jpg
Az Agrofeed gyára az oroszországi Jasznogorszkban

Mennyire nyitottak erre a gazdák?

Nagy a fogadókészség, az állattenyésztés mára gyorsan fejlődő ágazattá és üzletté vált. Óriási változás történt az elmúlt 20 évben az alkalmazott technológiában, sokkal modernebbek a tartástechnológia, intenzívebbek lettek a genetikák, a takarmányozási eljárások. Ide már a legkorszerűbb tudás kell. Az önköltségi szintek kiélezettek, nem nagyon szabad hibázni, és mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy igényelje a segítséget. A polihisztorok kora lejárt, így minden gazdálkodónál lehet olyan probléma, amiben segíthetünk. Ezt szívesen is fogadják, főleg, ha van eredménye.

A kollégáink folyamatosan járják az állattartó telepeket, és általában a gazdálkodóval közösen tárják fel a problémákat, de gyakran kapunk közvetlen megkeresést is.

Mi garantálja a termékeik magas minőséget?

Alapanyagot csak ellenőrzött forrásból, közvetlenül vásárolunk, emellett olyan minőségbiztosítási rendszereket alkalmazunk, az ISO-t a FAMI-QS-t, illetve az orosz üzemben GMP+-t, amik a gyártási folyamatot szavatolják. Üzemeinkben külön figyelmet fordítunk az emberi erőforrásra is. A gyártás során ezen felül sok ponton mérünk, ellenőrzünk, vonalkódot használunk annak érdekében, hogy az emberi tényezőből eredő hibát a minimálisra csökkentsük. Utána a késztermékeket is folyamatosan ellenőrizzük. Ha egy cég piacvezetőként elér egy bizonyos méretet, akkor szakmailag is magas színvonalat kell képviseljen. Néhány éve elhatároztuk, hogy a kutatás-fejlesztésre sokkal nagyobb hangsúlyt helyezünk, ezért egy teljesen önálló szervezeti egységet hoztunk létre erre a tevékenységre, ahol folyamatosan fejlődünk. Ennek a célnak alárendelve 6 évvel ezelőtt építettünk egy modern sertés teszttelepet Lovászpatonán, ahol folyamatosan kísérleteket végzünk.

This image has an empty alt attribute; its file name is DSC03865_k-1024x683.jpg
Jövőre a baromfiágazatban, elsősorban brojlereknél is szeretnének kísérleteket, takarmányozási teszteket indítani

A telepen végzett munkának is köszönhető a most elnyert Termék Nagydíjuk?

Így van. 2015 után 2021-ben immár másodszor nyertünk Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, idén a Szemcsékbe zárt titok című pályázatunkkal. A cég rendelkezett a szükséges know-how-val, ötleteinket pedig folyamatosan tudtuk kontrolálni saját telepünkön, eredményeinket javítottuk, ennek az eredőjeként sikerült ezt a terméket létrehoznunk.

Három éves kitartó kutatómunka eredményeként született meg a végső koncepció. Nemcsak az volt a cél, hogy jó alapanyagokból optimális beltartalmú tápot állítsunk össze, amit a malacok is szívesen fogyasztanak, hanem az antibiotikum mentesség irányába is el kívántunk mozdulni. Olyan terméket szerettünk volna előállítani, ami elsősorban támogatja a bélegészséget, ezáltal javítja a fajlagos takarmány-felhasználást és a növekedési erélyt is. Az új terméket már 10-nél több nagyüzemi telepen használják. De ezen túlmenően is vannak további terveink.

This image has an empty alt attribute; its file name is nagydij_2_nolens_b-1024x824.png
A Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíja

Hallhatnánk részleteket ezekről?

A sertés mellett jövőre a baromfiágazatban, elsősorban brojlereknél is szeretnénk kísérleteket, takarmányozási teszteket indítani, a teszttelep bővítéssel a monogasztrikusok emésztési sajátosságait már szélesebb körben fogjuk tudni vizsgálni.

Ezen kívül van egy futó GINOP pályázatos programunk, aminek keretében egy fermentáló üzemet építünk Szalkszentmártonban, amihez kapcsolódóan a laborhátterünket is korszerűsítjük.

This image has an empty alt attribute; its file name is IMG_1531.jpg
Az Agrofeed a közeljövőben szarvasmarha teszttelepet is létre kíván hozni

Mi ezzel a cél?

A takarmány-alapanyagok fermentálása segítséget nyújthat majd az állati termékelőállítás ökonómiai mutatóinak javításában, az antibiotikum-felhasználás csökkentésében, a környezetszennyezés visszaszorításában, a Salmonella fertőzések számának csökkentésében és az import eredetű szójadara európai fehérjeforrásokkal való kiváltásában. A takarmányadag bizonyos hányadának nedves fermentálása új értelmet adhat a folyékony etetési rendszereknek is. A fermentált alapanyagok szilárd hordozóra történő felvitelével az így készített fermentum előnyei száraz etetési technológiát alkalmazó telepekre is kiterjeszthetők lesznek.

Melyik haszonállat tekinthető a leginkább hangsúlyosnak a cég életében?

Nincs kimondott súlypont, ahová az erőforrásainkat koncentráljuk. Az, hogy elsőként sertés teszttelepet létesítettünk inkább a véletlen műve. A baromfi után valószínűleg szarvasmarha következik a sorban, de annak sokkal nagyobb a beruházási igénye.

This image has an empty alt attribute; its file name is DSC03779_k-1024x683.jpg
A magyarországi sertéstartók felső húsz százaléka már most a dán szinten tud termelni

Ön szerint mekkora a sertéságazat lemaradása a világ élvonalához, mondjuk Dániához viszonyítva?

A magyarországi felső húsz százalék már most a dán szinten tud termelni. Az a kérdés, hogy a maradék nyolcvan százalék milyen gyorsan tud felzárkózni. Tudomásul kell venni, hogy óriási hátrányba vagyunk a beruházások terén. Sok helyen az országban kevésbé korszerű telepeken folyik a termelés, bár a kormányzat most az ÁTK-pályázatok keretében támogatja a telepépítést és korszerűsítést. Meglátjuk, a sertéságazatot sújtó nehézségek közepette, ezekből mi fog megvalósulni.

A szaktudás elegendő?

Jelenleg negyedannyi sertés van az országban, mint 25 évvel ezelőtt. Mára csak az igazán elszántak maradtak meg, a kevésbé hozzáértők nehezen tudtak a piacon érvényesülni. Én jelenleg a tőkehiányban látom a legnagyobb problémát. Nálunk a sertéságazatot sosem jellemezte olyan jövedelmezőség az elmúlt időszakban, hogy azokat a beruházásokat meg tudjuk lépni, amelyeket meg kellett volna. Az állattenyésztés ugyanis egy nagyon drága és lassan megtérülő befektetés.

Hogyan alakította át a vírushelyzet a sertéságazatot?

Az ASP megjelenése a közvetlen régióban, majd Németországban drasztikusan rontotta a lehetőségeket. Rövid távon biztos, hogy óriási károkat okozott és fog okozni még a következő időszakban is. Ráadásul mindez egyidőben következett be a gabonák és fehérjehordozók árának drasztikus megemelkedésével. Pont akkor csökkent le a sertés átvételi ára, amikor a takarmányozási költség jelentősen emelkedett. Kettős nyomás volt a gazdákon és ennek még nincs is vége.

This image has an empty alt attribute; its file name is gondoskodas_sertes-1024x683.jpg
A sertéságazatban a tőkehiány a legnagyobb problém

Milyen céljaik vannak középtávon?

Szeretnénk Közép-Kelet Európa sokkal meghatározóbb gyártójává válni, további gyárakat kívánunk létrehozni Magyarországon és a környező országokban. K+F tevékenységünket szeretnénk tovább folytatni, hiszen még óriási lehetőségeink vannak ezen a téren itthon, vagy akár európai programokhoz való csatlakozás révén.

Várhatóan mik lehetnek az új irányok az állattenyésztésben és a takarmányozásban?

Nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a gazdák egészséges húst tudjanak előállítani. Az EU törekvései is ebbe az irányba mutatnak. A másik ilyen terület, amiben nekünk is további tennivalónk van, a hatékonyság növelése. A húselőállításához szükséges fajlagos takarmányönköltséget kell tudnunk csökkenteni a jövőben, jelenleg ez a költségek 70%-át teszi ki.

This image has an empty alt attribute; its file name is Agrofeed-logo-e1631560875371.png

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás