Magyarország a kétéves átmeneti időszak alatt minden lehetőséget kihasznált, hogy segítse a mezőgazdasági termelőket. Az idei évtől több mint 4 ezer milliárd forint jut a vidék és az agrárium fejlesztésére – mondta Demeter Zoltán országgyűlési képviselő egy Edelényben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartott gazdafórum alkalmával. Csak akkor lehet erős Magyarországról beszélni, ha erős az ennek hátterét biztosító vidék is - fogalmazott. A találkozón a magyar kormány nemzeti agrárstratégiai szemléletéről, ehhez kapcsolódva pedig a mezőgazdasági termelőknek jutó támogatásokról is szó esett. 

A Boon.hu számolt be róla, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, Taskó József bevezetőjét követően Papp Zsolt vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár az elmúlt két év vidékfejlesztési eredményeiről beszélt. A legfontosabb eredménynek az agrárium egészét átfogó támogatási rendszer megvalósítását nevezte, amely a legkisebb gazdálkodóktól a legnagyobbakig az élelmiszeripar teljes vertikumát új alapokra helyezte. Továbbá lehetőséget kínált a helyben megtermelt alapanyagok feldolgozásának megvalósítására. A jövő évi folytatásról szólva elmondta: fajsúlyos marad a környezetkímélő gazdálkodás erősítése, az erdőtelepítések támogatása és az öntözéses gazdálkodás lehetőségének bővítése.

Edelényben egy gazdafórum alkalmával a vidék fejlesztésének fontosságáról beszélt Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője - Fotó: Ádám János, Észak-Magyarország
Edelényben egy gazdafórumon a vidék fejlesztésének fontosságáról beszélt Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője - Fotó: Ádám János, Észak-Magyarország

Nagyot javult a támogatási összegek aránya

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, Jakab István ehhez kapcsolódó előadásában kiemelte: Magyarország a kétéves átmeneti időszak alatt minden lehetőséget kihasznált, hogy segítse a vidék mezőgazdasági termelőit. A nemzeti támogatások arányát 80 százalékra emelte, azaz minden 10 forint vidékfejlesztési támogatásból 8 forint a kormányzattól érkező nemzeti támogatás. Területalapú támogatásként pedig 12 százalékkal nagyobb összeg áll évente rendelkezésre. Célként fogalmazta meg, hogy az élelmiszeripar legalább 80 százalékban magyar tulajdonban maradjon - hangzott el a gazdafórum alkalmával tartott beszédében.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás