DR GREEN a kalászos technológiákban

A kalászosok az egyedfejlődésük kezdeti időszakában (kelés-bokrosodás vége) felveszik a nitrogénszükségletük több mint 50%-át, káliumigényüknek pedig több mint 80%-át. Ez az érték a foszfor esetében nem haladja meg a 30%-ot. A korai vetésű őszi búzánál számolni kell azzal, hogy már ősszel jelentősen előrehalad a tenyészőkúp (kalász) differenciálódása. A differenciálódás kedvező alakulása érdekében fontos, hogy a búza nitrogénellátottságát kielégítsük, ami úgy biztosítható, hogy az őszi időszakban a tervezett nitrogénmennyiség 30-50%-át juttatjuk ki. A nitrogén mellett fontos a növények mikroelem-ellátottsága is. Ebben az időszakban elsősorban a vas, a mangán és a réz mikroelemek szükségesek a növény zavartalan fejlődéséhez.

A kalászosok javasolt DR GREEN technológiája

A kalászosok tápanyag-utánpótlási technológiájának összeállítása során vegye figyelembe, hogy 1 tonna terméshez és a hozzá tartozó szalmamennyiséghez a növény az alábbi tápanyag mennyiségeket igényli:

A DR GREEN termékekkel lombon keresztül kijuttatható hatóanyag mennyiség/kezelés

A táblázat jól szemlélteti, hogy a DR GREEN termékek alkalmazása kiváló lehetőséget biztosít a mikro- és makroelemek lombon keresztüli utánpótlásában, amely egyaránt befolyásolja a mennyiségi és minőségi paraméterek alakulását.

Őszi búzában elvégzett kísérletünkben a következő kezeléseket alkalmaztuk:

Kalászhossz (cm) alakulása a kezelések hatására
 (Forrás: Növénypathyka Kft., Kaposvár)

A DR GREEN technológia alkalmazásával 5-8 %-os kalászhossz-növekedést tapasztaltunk. A kalászok tömege átlagosan 4-5 %-kal volt magasabb a kezeletlen növényekhez viszonyítva. A beltartalmi paramétereket (fehérje, sikér, Zeleny-szám) a CPR Europe laboratóriumában mérték. A DR GREEN kezelések hatására magasabb értékek voltak, mint a kezeletlen parcellában. A DR GREEN Gabona + DR GREEN Start, valamint a DR GREEN Gabona + DR GREEN Energy kezelés 7 %-kal növelte a fehérjetartalmat, 12 %-kal a sikértartalmat, és 21 %-kal a Zeleny-számot.

A DR GREEN technológiák a fehérje-, sikértartalmat és a Zeleny-szám értékét is növelték

A DR GREEN technológia alkalmazása június 22-én is vitálisabban tartotta az állományt, így a növények jobban tolerálták a stresszhatásokat (Növénypathyka Kft., Kaposvár, 2022.06.22.).

A termékekben lévő oldódási aktivátor a DR GREEN termékek tökéletes oldódási folyamatát biztosítja, míg a pH-stabilizátor a permetlé megfelelő kémhatásának (4,0-4,5 pH) kialakulását segíti elő.

Próbálja ki Ön is és alkalmazza a növénytermesztési technológiájában a DR GREEN termékeket!

A DR GREEN termékek kiszerelése 4 kg-os zsák-20 kg/karton

Valcum Agro Kft.
www.valcumagro.com
+36 30 217 9256

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás