A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesden avatták fel az AGRITURF 2022 Zrt. tőzeghumát koncentrátum előállító üzemét. Az átadón elhangzott, hogy ezzel kezdetét vette egy új korszak a tápanyag-utánpótlásban, így megnyílik egy út a gazdaságosabb, környezetkímélő növénytermesztés felé, mely az egészségesebb élelmiszertermelés alapját adja. Ez az új technológia szolgálja a Green Deal célokat is, hiszen kevesebb műtrágyát kell felhasználni általa.

A magyar tulajdonban lévő Agriturf 2022 Zrt. tőzeghumát-üzemének létrejötte is igazolja, hogy a mezőgazdaságban vannak jó válaszok az elmúlt évek nehézségeire és kihívásaira - mondta az agrárminiszter a programon, 2023. március 9-én. Mezőkövesden, a cég több mint 700 millió forintos önerős beruházással létrehozott új üzemének átadásán Nagy István kiemelte: az itt alkalmazott technológia kiváló terméseredményeket ígérő, természetes tápanyag-utánpótlást biztosít a termőtalajoknak. Az Agrárminisztérium beszámolóját szemléztük.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesden avatták fel az AGRITURF 2022 Zrt. tőzeghumát koncentrátum előállító üzemét - Fotó: Fekete István, AM
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesden avatták fel az AGRITURF 2022 Zrt. tőzeghumát koncentrátum előállító üzemét - Fotó: Fekete István, AM

Ismertetése szerint az Agriturf 2022 Zrt. által előállított tőzeghumát-koncentrátum fulvo- és huminsavakban gazdag készítmény, amely a tőzegben lévő értékes anyagokat is tartalmazza. A gazdálkodók számára ez az innovatív termék nem csak fenntarthatósági, hanem költséghatékonysági szempontból is fontos, mivel képes felére csökkenteni a kezelt talajok műtrágya-igényét - fogalmazott. 

A mezőkövesdi agrárberuházás átadása így egyebek mellett azt üzeni: az inputanyagárak növekedésére, a műtrágya drágulására is van fenntartható megoldás - fűzte hozzá a tárcavezető.

Mezőkövesd, 2023. március 9. Nagy István agrárminiszter beszédet mond a tőzegalapú termékeket előállító Agriturf 2022 Zrt. termelőüzemének átadásán - Fotó: MTI/Vajda János
Mezőkövesd, 2023. március 9. Nagy István agrárminiszter beszédet mond a tőzegalapú termékeket előállító Agriturf 2022 Zrt. termelőüzemének átadásán - Fotó: MTI/Vajda János

A talaj védelmében

A politikus kitért arra is, hogy az egészséges talaj nemcsak az élelmezésbiztonságot, hanem a környezet- és klímavédelmet is szolgálja, hiszen szénmegkötő és tisztítóképessége is kiemelkedő - mondta.

Ugyanakkor az elmúlt 50 évben a talaj tápanyagtartalma a 10 százalékára esett vissza. A termőföld olyan kincs, amiből nem lesz több, fontos tehát minden szemlélet és technológia, amely megőrzi vagy helyreállítja tápanyagtartalmát és termőképességét - hangsúlyozta a tárcavezető. Ennek jegyében a kormány 2021-ben Talajvédelmi Cselekvési Tervet fogadott el, amely a közös felelősségre épít, és a megelőző, tudásmegosztó talajvédelemre helyezi a hangsúlyt. A szemléletváltás legfontosabb eleme a gazdálkodói talajvédelmi program, amely gazdaságra specializáltan ad segítséget a termelők napi munkájához. Ezt egészíti ki a képzés és szaktanácsadás megerősítése, valamint egy modern és mindenki számára hasznos talajvédelmi adatbázis létrehozása - fogalmazott.

A tőzegalapú termékeket előállító Agriturf 2022 Zrt. termelőüzeme az átadás napján Mezőkövesden 2023. március 9-én - Fotó: MTI/Vajda János
A tőzegalapú termékeket előállító Agriturf 2022 Zrt. termelőüzeme az átadás napján Mezőkövesden 2023. március 9-én - Fotó: MTI/Vajda János

Így működik és fejlődik a mezőkövesdi gyár

Azt már az Agro Napló írta meg, hogy az üzem kapacitása napi 160 tonna tőzeghumát koncentrátum termék előállítására alkalmas, így az éves gyártási volumen 42 000 tonna. A tervezett bővítéssel évente 1 millió hektár szántóföld kezelése biztosított, vagyis Magyarország szántóföldjeinek mintegy ¼ részét lehet ellátni az AGRITURF Tőzeghumát koncentrátummal.

Az üzem jelenleg 12 család megélhetését biztosítja, a bővítést követően ez a szám megduplázódik majd. Most a termelőüzem és tároló csarnokok alapterülete 3 000 m2.

Mivel a termék felhasználása a növénytermesztési szezonhoz kötött, ezért nagyon fontos a termelésnek felkészülnie a gazdáktól szinte egyszerre jelentkező igényekre. Ezért 4 darab 150 m3-es földalatti tároló tartályt helyeznek el az üzem mögött 2023. első félévében.

Dovgál András, az Agriturf 2022 Zrt. igazgatója, Nagy István agrárminiszter, Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője és Fekete Zoltán polgármester (b-j) átadja az Agriturf 2022 Zrt. termelőüzemét Mezőkövesden 2023. március 9-én - Fotó: MTI/Vajda János
Dovgál András, az Agriturf 2022 Zrt. igazgatója, Nagy István agrárminiszter, Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője és Fekete Zoltán polgármester (b-j) átadja az Agriturf 2022 Zrt. termelőüzemét Mezőkövesden 2023. március 9-én - Fotó: MTI/Vajda János

Mintagazdaság, laboratórium és további tervezett bővítések

A tőzeghumát készítmény hatásának bemutatására mintagazdaságot hoz létre a vállalkozás, mintegy 3,5 hektár területen, ahol majd több növénykultúrán is megtapasztalható a technológia eredményessége.

A tervezet szerint létesül még egy kutatólaboratórium is, amely a minőségi paraméterek mérését végzi majd és a termékfejlesztést hivatott szolgálni. Továbbá konferenciák, bemutatók és oktatási programok lebonyolítására alkalmas előadóterem is kiegészíti majd a közel 500 m2-es létesítményt 2024-től.

A termelés felfutása és külföldi partnerek kiszolgálása miatt 2025-ben 10 000 m2-es csarnok és gyárüzem épül majd. További bővülés 2026-ban várható még egy 5000 m2-es gyártóüzemmel és csarnokkal.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás