Hirdetés
Magyar kutatók eredményei segítették, hogy egy hónappal később kezdődhessen a trágyázási tilalom
Az Agrárminisztérium több évvel ezelőtt a gazdák termelési feltételeinek javítását célzó programot indított, amelyben az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézete (ATK TAKI) kutatói a trágya kijuttatására vonatkozó tilalmi időszak egy hónapos rövidítésének környezeti és mezőgazdasági hatásait vizsgálták. A kísérletek, illetve modellezési munkák most jutottak el abba a fázisba, hogy az eredmények felhasználhatók a nitrátrendelet módosításához. Ezzel naprakészebbé, így életszerűbbé válik a hazai mezőgazdasági tápanyaggazdálkodás szabályozása.
A rendeletmódosítás értelmében a trágya kijuttatására vonatkozó tilalmi időszak egy hónappal később, november 30-tól kezdődik majd, ezzel a gazdák termelési feltételei is javulnak - írta az ELKH. A szabályozás megváltoztatását a hazai időjárás változása indokolja. Mivel az őszi melegebb időszak tovább tart, ezért novemberben is lehetőség nyílik a növények optimális fejlődéséhez szükséges mezőgazdasági műveletek elvégzésére, valamint a tápanyaghiányos talajok állapotának javítására.

A vízvédelem érdekeit is szemmel tartotta a módosítás
A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezése elleni védelemhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló rendelet módosításához hosszas tudományos előkészítésre volt szükség, mivel a hazai szabályozásnak meg kell felelnie az európai uniós irányelvekben meghatározott kibocsátáscsökkentési kötelezettségeknek. E cél elérése érdekében indította el több évvel ezelőtt az Agrárminisztérium azt a kutatási programot, melyben az ATK TAKI munkatársai a tilalmi időszak egy hónapos rövidítésének hatásait vizsgálták, a nitrát-adatszolgáltatás adatbázisaira támaszkodva. A kutatási és modellezési eredmények alapján lehetővé vált a nitrátrendelet módosítása.

A kutatási program tovább folytatódik, többek között a kijuttatható nitrogénhatóanyag maximális értékének meghatározása céljából. A jövőbeni kutatási eredmények alapján a szabályozásban újabb módosítások várhatók annak érdekében, hogy a hazai gazdák termelési feltételei a jelenkori termesztett növényi genotípusokhoz és klimatikus viszonyokhoz igazodva tovább javuljanak - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés