Talán sablonosnak tűnik, hogy ismét a lombtrágyázásról és annak jelentőségéről beszélünk, azonban kézenfekvő a magyarázat. Csak nézzünk az aszálytól szenvedő táblákra és máris más megvilágításba helyeződik a lombtrágyázás szükségessége, mert a március végi-április eleji csapadék csak átmeneti megoldást hozott.

Az idei tavasz sem hazudtolja meg magát, száraz, csapadékmentes, amihez sajnos még a téli csapadékhiány is hozzájárul. A talajok nedvességtartalma nem megfelelő. A nehezen beszerezhető szilárd nitrogénműtrágyák magas áruk miatt, kiszórva csak veszteségként jelentkeznek, mivel hatóanyaguk csapadék hiányában elillan a légtérbe.

Mi ilyenkor a teendő?

Választhatjuk azt, hogy nem teszünk semmit a magas műtrágyaárakra és a szárazságra hivatkozva, és arra hogy így minden kiadott forint kárba vész. Így is lehetne gondolkodni, de ez nem jelent valódi megoldást.

A jelenlegi klimatikus, gazdasági és geopolitikai helyzetben nem kedvező a gazdálkodók helyzete, de bízzunk abban, hogy a gabonatáblák a majd érkező csapadék hatására felélednek! Addig azonban a növényeinket életben és növekedésben kell tartani, mert az említett nehézségek lehetőségeket is tartogatnak. A gabonaárak várhatóan magas szinten maradnak, ami kompenzálni fogja a szintén magas inputköltségeket!

Most legjobb megoldás a lombtrágyázás. Jelenleg az őszi búzák még a bokrosodás fázisában vannak így az Agroleaf Power 12-52-5+TE 3-4 kg/ha dózissal komoly segítség a gabonáknak. Majd az első nódusz -zászlóslevél - virágzás stádiumában az Agroleaf Power 20-20-20+ZE kijuttatása javasolt 3,5-4 kg/ha dózisban, a tejesérésben kiadott Agroleaf Power 31-11-11+TE hektáronként 5 kg dózisban pedig a koronát és a plusz terméstöbbletet adja a gabonáknak. Jelen helyzetben a sűrűbb lombtrágyázás akár kisebb dózisokkal is indokolt lehet.

Miért az Agroleaf Power?

Ez a prémium kategóriás lombtrágya abban különbözik a többitől, hogy gyorsan felvehető, magas hatóanyag-tisztaságú, korszerű technológiájú termék. A DPI technológia (Double Power Impact) révén egyaránt tartalmaz NPK-összetevőket, M-77 kelátcsomagot és továbbfejlesztett biostimulátorokat.

Az M-77 formula tartalmaz hatóanyagokat, amelyek növelik a permetlé által kijuttatott kelátok hatékonyságát.

Vannak benne vitaminok, amelyek javítják a permetlét felszívó szövetek metabolikus aktivitását, illetve funkcionális elemek, amelyek javítják a tápanyagok hasznosulását. Ráadásul a stresszcsökkentő összetevői fokozzák a növény abiotikus stresszel szembeni ellenálló képességét.

A többlet tápanyagot a DPI technológia gyakorlatilag felveteti a növénnyel a 8-10 napon keresztül megnövelt intenzív fotoszintetikus aktivitással. Ez a titka és lényege az Agroleaf Power termékcsaládnak.

A folyékony nitrogénoldatok elérhetőségével is akadnak gondok. Ezeknek a kiváltására is létezik egyfajta megoldás a komplex vízoldékony műtrágyák használatával.

A 30%-os folyékony oldatából általában 160 kg/ha dózist juttatnak ki a gazdák két-három kezelés során. Amennyiben ez a termék nem elérhető, úgy javaslom helyette a Solinure 20-20-20+Te használatát, 400-500 kg-ot 1000 liter vízben feloldva és hektáronként 100 liter mennyiségben kijuttatva. A Solinure nitrogén formája részben Nitrát-N részben Ammónia-N és nagyobb részben karbamid +mikroelemek. A hektáronkénti kisebb dózis ellenére a 3 nitrogénforma azonnali és nyújtott nitrogénforrásul szolgál, valamint a PK- és mikroelem-tartalma könnyen felvehető tápanyagokat biztosít az aszály sújtotta állományok számára.

Csupán egy alternatíva ebben a helyzetben, de igen jó lehetőség és költséghatékony megoldás.

Jó termést kíván az ICL csapata!

Rácz Gábor
ICl-Magyarország
Telefon: 06-30-488-1479
Email: gabor.racz@icl-group.com

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás