Együttműködési megállapodást kötött Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A cél, hogy közös oktatási-kutatási projekteket valósítsanak meg, továbbá szakmai céljaik érdekében együttesen mozgósítsák tudásbázisukat és kapcsolatrendszerüket. A megállapodás értelmében a Nébih több telephelye, így a Velencei Talajvédelmi Laboratórium, a Központi Vetőmagvizsgálati Laboratórium, a Szántóföldi Fajtakísérleti Osztály és a Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóság is fogadja majd a MATE hallgatóit szakmai gyakorlatok és egyéni kísérletek elvégzésére.

A Nébih szakértői több agrárképzés oktatásában, valamint diplomavédések szakmai bizottságaiban is részt vesznek. A felek létrehoznak egy élelmiszerlánc-biztonsági kurzust is, amely kiemelt hangsúllyal kezeli az állategészségügyi aktualitások bemutatását, az állatbetegségek mentesítését és az állatvédelmet – írta a MATE.

Balról Dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke, középen Nagy István agrárminiszter, jobbra Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora az együttműködés aláírását követően - Fotó: Balázs Gusztáv
Balról Dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke, középen Nagy István agrárminiszter, jobbra Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora az együttműködés aláírását követően - Fotó: Balázs Gusztáv

Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora elmondta:

„A rendkívül sokrétű együttműködés az egyetem 11 intézetét érinti. A közös kutatási projekteket tekintve többek között foglalkozunk majd a hazai vadon élő méhek és beporzók állategészségügyi helyzetének feltérképezésével, egy magyarországi mézadatbázis felépítésével, mikotoxinok okozta kártételek csökkentésének lehetőségeivel, felszíni eredetű öntözővizek higiénés állapotjellemzésével, az akvakultúrákban alkalmazható állatgyógyászati termékek és készítmények fejlesztésével, valamint az antibiotikumrezisztenciára ható környezeti tényezők elemzésével. A laboratóriumi kapacitások tekintetében az együttműködés módszerfejlesztési, validálási és szabványosítási területekre is kiterjed.”

Dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke arról beszélt, hogy:

„Az együttműködés jövőbe mutató módon ötvözi az egyetemi-akadémiai tudást a szakmai kompetenciákkal. Hogy ez jól működik majd, afelől nincs kétségem, hiszen a Nébih Élelmiszerlánc-biztonsági Laboratórium Igazgatóság (ÉLI) által végzett autentikus méz projektben már idén megkezdődött a közös munka. Ezen kívül laboratóriumaink munkatársai segítséget nyújtanak szakdolgozatok, diplomamunkák és PhD dolgozatok elkészítéséhez. Részt veszünk az egyetemi képzésben is, amelyre az egyik legjobb példa a Budai Campuson folyó élelmiszermérnöki képzés. Fontosak számunkra a kutatási együttműködések, hiszen a Nébih nem végez alapkutatásokat, ugyanakkor csak így tarthatjuk a lépést az élelmiszerágazat legális és nem legális trendjeivel.”

Az agrárminiszter a közös munkáról beszélt:

Nagy István agrárminiszter is megszólalt az eseményen. Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy az élelmiszeripar az egyik leginnovatívabb ágazat, amelynek napjainkban nem csak rendkívüli körülmények között kell helytállnia, de a váratlan helyzetekre is reagálnia kell. Elmondta, hogy csak akkor lehet sikeres a terület, ha megfelelő képzettségű és elhivatott munkaerő is rendelkezésre áll. A magas színvonalú, versenyképes tudást biztosító oktatás alapköve a sikeresen működő élelmiszerláncnak. A tárcavezető szerint ebben kiemelkedő szerepe van a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének, amely az ország egyetlen olyan felsőoktatási intézménye, ahol a képzési rendszer átfogja az élelmiszermérnök képzés teljes körét és önálló doktori programmal is rendelkezik.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás