Hirdetés
Számok, százalékok, eurómilliók – az állati takarmány a második legfontosabb exporttermék
Az élelmiszeripari melléktermékek, elkészített állati takarmányok árucsoport érte el – a gabonák után – a második legnagyobb exportárbevételt és külkereskedelmi aktívumot a 24 élelmiszeripari árucsoport közül 2020-ban – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentésében.
Az árucsoport exportárbevétele 1 százalékkal 962,3 millió euróra nőtt, importértéke 3 százalékkal 507,2 millió euróra csökkent 2020-ban az egy évvel korábbihoz képest, így külkereskedelmi aktívuma 6 százalékkal emelkedett.

5,3 százalékkal javult az egyenleg 2020-ban
A teljes mezőgazdasági és élelmiszeripari export értéke 2,3 százalékkal, az importé 0,9 százalékkal nőtt, az egyenleg 5,3 százalékkal javult 2020-ban – írja az MTI nyomán az agrotrend.hu.
A kivitel 9563 millió euró, a behozatal 6358 millió euró, az agrárkülkereskedelem aktívum 3205 millió euró volt, 160 millió euróval több az előző évinél. Az öt legnagyobb értékű árucsoport – a gabonafélék, az állati takarmányok, a húsfélék, az ital, a szesz, az ecet, valamint az egyéb ehető készítmények – részesedése a teljes agrárexportból 52 százalék volt.
Az elkészített állati takarmány és hobbiállat-eledel a második legnagyobb kiviteli értékű termék volt, exportja 698,3 millió eurót tett ki tavaly, 3,2 százalékkal haladta meg a 2019. évit.
Románia a legfontosabb célpiac
A takarmányexport 77,1 százaléka az EU-ba irányult, a legfontosabb célpiac Románia (139,8 millió euró), Németország (62,8 millió euró), Lengyelország (49,2 millió euró), Olaszország (44,3 millió euró), illetve Franciaország (32,3 millió euró) volt. Az Egyesült Királyságba (39,4 millió euró) és Ukrajnába (23,1 millió euró) került jelentős értékben állati takarmány Magyarországról. Emellett Oroszország, Szerbia, Törökország, Ausztrália, Bosznia-Hercegovina, Moldova, Brazília és Svájc is importált magyar takarmányt 2020-ban, csakúgy, mint az előző évben.

Az elkészített állati takarmány és hobbiállat-eledel termékcsoport importértéke 3,3 százalékkal 320 millió euróra nőtt, importvolumene 4,1 százalékkal 364,4 ezer tonnára esett. A legnagyobb értékben Németországból (64,1 millió euró), Ausztriából (49,5 millió euró) és Lengyelországból (33,8 millió euró) érkezett takarmány az összesítés szerint.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés