A támogatások gyors kifizetése segítség a gazdáknak a tavaszi munkákhoz szükséges vetőmag, növényvédőszer vagy műtrágya megvásárlásához, az éppen soron következő fejlesztéseik megvalósításához – mondta Feldman Zsolt egy dombóvári gazdafórumon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen szervezett eseményen az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta: február közepére a mezőgazdasági termelők 99 százalékának kifizették a területalapú támogatást.

Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy 2022. február utolsó hetében megkezdődött a 2021. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások végkifizetése. Az AKG keretében közel 10 ezer kifizetési kérelmet mintegy 9 milliárd forint támogatási összeggel jóváhagyva lezártak. Az ÖKO keretében 2.554 kifizetési kérelme zárult le, 2,2 milliárd forint összeg jóváhagyása mellett. Március második feléig ezek a kifizetések lezárulnak – jelentette be az államtitkár.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára egy dombóvári gazdafórumon elmondta: szinte minden támogatást elutaltak a gazdáknak, március végéig megérkezik az ÖKO-kifizetés is
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára egy dombóvári gazdafórumon elmondta: szinte minden támogatást elutaltak a gazdáknak, március végéig megérkezik az ÖKO-kifizetés is

KAP, reform, vidékfejlesztés

Az államtitkár az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) reformjáról szóló fórum előtt tartott sajtótájékoztatón megjegyezte: az elmúlt évben a 2014 és 2020 között rendelkezésre állt források nagyságrendjével megegyező, 1500 milliárd forint értékű pályázatot írtak ki mezőgazdasági vállalkozások, élelmiszer-feldolgozók és vidéki települések számára. A támogatásokkal élelmiszeripari kapacitásokat, állattartó telepeket újítanak meg, precíziós gazdálkodásra állítanak át termelőket, öntözési beruházásokat finanszíroznak - mondta.

Feldman Zsolt hozzátette, hogy az 1500 milliárdból 900 milliárd forintot fordítanak beruházásokra. Tolna megyében a vidékfejlesztési program keretében több mint 8400 projektet támogattak, 89 milliárd forinttal. Jelzi a mezőgazdaságban lévő perspektívát, hogy csaknem 800 projekttel 58 milliárd forint értékben finanszíroztak beruházásokat - számolt be róla az Agrárminisztérium.

Megnövekedett a támogatások összege

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke arról beszélt, hogy a vidékfejlesztési keret hazai társfinanszírozása 17,5 százalékról 80 százalékra nőtt a 2023-2027-es időszakra. A közvetlen kifizetésekre 3300 milliárd, a vidékfejlesztésre 4300 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ami "óriási lehetőség a magyar agrárium és élelmiszergazdaság egészének" - mondta. Mint fogalmazott, a Közös Agrárpolitikához elkészített magyar stratégiai tervet az unió várhatóan nyáron fogadja el. Megjegyezte: a KAP-ban új elem lesz, hogy a pályázó gazdálkodóknak az agrárökológiai alapprogramban évente kell pályázniuk. A kamara elnöke a fórumon elmondta, a területalapú támogatás a jelenlegi árfolyam alapján 58 ezer 500 forint lesz hektáronként. Arról is beszélt, hogy a KAP-hoz készült magyar stratégia céljai között szerepel, hogy a magyar agrár GDP a jelenlegi 1,5-szeresére, az agrárexport egyharmadával nőjön, úgy, hogy a feldolgozott termékek aránya érje el a 85 százalékot. További cél 28 ezer új munkahely létrehozása és az öntözött területek - amelyek aránya jelenleg 2 százalék - megduplázása - mondta a kamara elnöke.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás