Szűrők
Találatok száma: 32
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Közel a határidő, még több 100 hazai pályázó előzheti meg 50 százalékos támogatással a fagykár bekövetkezését

2022.01.05.

Már csak néhány napig elérhető a gyümölcstermesztő gazdák körében népszerű a “Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása” című, VP3-5.1.1.1-21 kódszámú pályázati felhívás. A kiírás 80 százalékos maximális intenzitással támogatja a fagyvédelmi gépek beszerzését. Fontos feltétel a minimum 50 százalék mezőgazdasági árbevétel, és a legalább 6000 euró Standard Termelési Érték (STÉ).

Az agrártámogatások és a kifizetések szezonja az idei magyar ősz

2021.12.01.

Fontos cikkeket írtunk októberben is az agrártámogatások témájáról. A témák között volt, hogy károsak a mezőgazdasági támogatások az ENSZ szakértői szerint, ugyanakkor már csak a támogatásban bízhatnak a magyar tejágazat szereplői. Beszámoltunk róla, hogy levon a kifizetési összegből a támogatáshalmozódás miatt a Magyar Államkincstár, valamint arról is, hogyan valósult meg az öntözésfejlesztés egy alföldi gazdaságban. Ajánljuk olvasásra a novemberi hírösszefoglalónkat agrártámogatás kategóriában!

Csökkenti a kockázatot, a veszteséget és még kényelmes is az Agrodat hiperlokális előrejelzése

2021.11.26.

Egy a fagykár megelőzését támogató pályázati kiírás miatt nagy lehet a kereslet az Agrodat Kft. által kifejlesztett meteorológiai mérőállomásra és a segítségével kapott előrejelzésekre. Szalóczi Péter a cég operatív vezetője és Gyenizse Máté, agrárszakértő, mutatták be a terméket és a kapcsolódó szolgáltatáscsomagot az olvasóinknak.

Vulcan Profi S80 – folyékony elemi kén. Ön már használja?

2021.11.13.

Az elmúlt hónapokban a műtrágya- és az alapanyagárak abnormális magasságokba emelkedtek. Van azonban néhány olyan termék, amelynek ára még nem követi ezt az őrületet.

Hamarosan igényelhető a Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása

2021.10.25.

Megjelent a “Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatás” című, VP3-5.1.1.1-21 kódszámú pályázati felhívás, 80 százalékos maximális támogatási intenzitással. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd forint. Négy szakaszban lehet igényelni a támogatást.

Önnek, mint gazdának mekkora kárt okozna a fagy?

2021.10.21.

Önnek, mint gazdának mekkora kárt okozna a fagy? Az egyik ügyfelünknek kb. 30.000.000.- Ft-os kárt okozott. És akkoriban még nem volt növénybiztosítása. Ezt akkor mondta el nekünk, amikor megkötötte az idei biztosítását: „Ha ezt korábban tudom, most a gazdaságomnak több tízmillióval alacsonyabb hitelállománya lenne.”

Mit ér a mezőgazdasági biztosítás és a kárenyhítési rendszer a szélsőséges időjárás jelentette kockázatok tükrében?

2021.06.14.

Amennyiben a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. Törvény (Mkk. Tv.) I. fejezetének 2. § 30. bekezdése szerinti tavaszi fagy miatt bekövetkező a 30. bekezdésben leírt tavaszi fagykár eseményre nem lehetséges mezőgazdasági termelőt sújtó időjárási kockázatokra kötött mezőgazdasági biztosítást kötni, annak a legfontosabb következménye az lehet a törvény, illetve a 27/2014. (XI. 25.) FM rendelet értelmében, hogy tovább romlik a helyzete azon termelőknek, akik egyébként is nehéz helyzetbe kerültek a gyakori fagykárok miatt.

Kajszi, fagyveszély: csattanós választ adhat a nemesítés

2021.05.22.

Az elmúlt évek fagyos tavaszai komoly gondot okoztak a kajszitermesztőknek. A hazai nemesítésű fajták talán megoldást jelenthetnek erre a problémára. A jelenlegi megítélés vegyes képet mutat: vannak, akik úgy gondolják, hogy a magyar fajták nem használhatók a modern termesztésben, de ez amiatt van, mert csak a régieket ismerik. Pedig az újabbak felveszik a versenyt a korszerű és divatos fajtákkal, sőt, akár meg is előzik azokat. A szélsőségesen változékony időjárás és a virágzást pusztító tavaszi fagy várhatóan tartósan velünk marad. A termelésbiztonságot a magyar gyümölcsfajták nemesítésével, a termőhely helyes megválasztásával és a legmodernebb technológiai megoldásokkal lehet növelni. Ezt emelte ki Nagy István agrárminiszter a gyümölcsnemesítésben és szaporítóanyag-termelésben érdekelt ágazati szereplőkkel folytatott egyeztetésén április 29-én.

Új magyar felfedezés csökkentheti a gabona fagykárt: a beeső fény színképétől függ a fagytűrés szabályozása

2021.05.12.

Kanadai kutatók figyelték meg először, hogy a fagyálló búzafajták már viszonylag magas hőmérsékleten (15℃) képesek a hidegedződésre, míg az érzékeny tavaszi fajták csak a jóval alacsonyabb, 0 Celsius-fok körüli hőmérsékletre reagálnak. Ezért az érzékeny fajtáknak kevesebb idejük marad az alkalmazkodásra, így jobban károsítja őket az éjszakai fagy. Magyar kutatók a közelmúltban derítették fel ennek hátterét. Rájöttek, hogy a fagytűrő növények képesek a napfény színképének alkonyatkor beálló változását érzékelni. Ez indítja be náluk a fény spektruma által szabályozott hidegedződés folyamatát.

A termesztő szerint az eper olyan, mint egy hosszú távú bankbetét

2021.05.02.

Már lehet kapni hazai, fóliás epret, a száraz, napos tavasz hamar megérlelte az első szemeket. A fagyos hajnalok azonban még mostanában is komolyan veszélyeztetik a termést, így nem tudni, a szabadföldi eper mekkora kárt szenved majd. Immár magyar eper is található a piacokon: elindult az év első gyümölcsének szezonja. Bár még borsos az ára, sokan így is szívesen veszik, hiszen félreérthetetlenül jelzi: vége a hosszú télnek. A korai, fóliás fajták termesztői néhány napja már árulnak standjaikon, és azt tapasztalják, az első érést hamar elviszik.

Május 10-ig számítani lehet még talaj menti fagyokra, azután jön a jégeső szezonja

2021.04.29.

A fagykár esetén elsősorban a téli hideg okozta problémákra gondolunk, de május 10-ig számítani lehet még talaj menti fagyokra, azután jön a jégeső szezonja. A télálló növényeknek általában nem okoz gondot a téli hideg, mert mélynyugalomban vannak. Sokkal veszélyesebbek az olyan lehűlések, amire nem számít a növény. Ilyenek a tavaszi késői fagyok és a jégesők is. Nemcsak a fagy, a hűvös is okozhat problémát. Ha a melegkedvelő paprika, paradicsom vagy egynyári virágaink palántáit idő előtt ültetjük ki a kertbe, megfázhatnak. Ehhez nem kell fagy, elég egy éjszakai lehűlés, és hetekre visszavetheti e palánták fejlődését a hőmérséklet-csökkenés.

Adózás a kárenyhítő juttatás után

2021.04.25.

Tavaly az aszály, illetve a tavaszi fagy okozta a legjelentősebb károkat a magyar gazdák számára. A Magyar Államkincstár 2021. március 26-án megkezdte a 2020-as kárenyhítési évre benyújtott kérelmek utáni kárenyhítő juttatások kifizetését. A kárenyhítésre tekintettel folyósított összeg bevételnek minősül, ha az adózó a korábban a kárenyhítési alapba fizetett kárenyhítési hozzájárulást a költségei között érvényesítette. A kárenyhítő juttatás adózási szabályai.

Jelentős károkat okoztak a fagyok a hazai kajszibarack ültetvényekben

2021.04.23.

Országszerte jelentős károkat okoztak a csonthéjasoknál, főképp a kajsziültetvényekben az április elején érkező fagyok, derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. Mivel a hónapban számos gyümölcsfaj is virágzik, a termelők igyekeznek megóvni őket az időjárás viszontagságaitól. Ugyanakkor a gazdák bíznak abban, hogy nem tér vissza huzamosabb időre a fagyos idő. A szélsőségessé váló időjárás miatt aktuális lenne újragondolni a hazai nemesítési programot; időszerű lenne általánossá tenni a telepítendő fajokból, fajtákból folyamatos adaptációs kísérletek beállítását.

Elfagynak és gutát kapnak a hideg miatt a kajszifák, védekezést javasol a szakértő

2021.03.07.

A korai tavasz és a fagyok miatt joggal aggódnak a kertészek, főleg a kajszifák indultak be már február elején. Több helyen már a sziromlevelek piros színe is kibukkant a rügypikkelyek alól. Dr. Sicz György kertészmérnök Békéscsaba nyugati oldalán, kajszi és őszibarack ültetvényben végezte el a rügyvizsgálatot február második dekádjában. Szomorú és tanulságos eredménnyel járt a rügyek boncolgatása: 55 és 89 százalékos fagykárt talált.

Hirdetésfeladás