Szűrők
Találatok száma: 189
Kategóriák:
Címkék
AKI
eGN
eke
GMO
KAP
NAK
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Az AKI jelentésének fókuszában a műtrágyapiac idei első három hónapja

2023.05.20.

A műtrágya-értékesítés 2023 első negyedévében az egy évvel korábbi azonos időszakban forgalmazott volumenhez képest 39 százalékkal csökkent. Bár az értékesítési átlagárak 2023 első negyedévében folyamatosan mérséklődtek, a műtrágyák iránti kereslet jóval elmaradt az időszakra jellemző forgalomtól. A vizsgált termékek értékesítési átlagára a Fozát 480 kivételével nőtt (+12–57 százalékkal).

Hogy gyönyöködhessünk benne, nagy odafigyeléssel kell öntözni a kiskertet

2023.05.20.

A klímaváltozás jeleit mindenki tapasztalhatja, ez már sajnos nem csak tudományos előrejelzés a jövőre vonatkozóan. Ennek kapcsán vagy nagyobb költségekkel lehet fenntartani egy kertet (öntözés, árnyékolás, növénykondicionálás a stresszhatások csökkentésére), vagy szinte teljesen át kell alakítani a fajösszetételt olyanokra, amelyek bírják a megváltozott körülményeket.

Durván visszaszorulnak a mezőgazdasági területeken a hasznos pókok

2023.05.15.

A vizsgálat nem csak a hasznos pókok visszaszorulásának veszélyére hívja fel a figyelmet, hanem egyúttal arra is rámutat, hogy a jelenség nem vezethető vissza esetleges lokális változásokra, hanem nagyobb léptékű folyamatok leképeződése okozza.

Vegyszermentes növényvédelem a gyönyörű virágokért

2023.05.10.

A Greenman Floralia rendszeres használata segíti és stabilizálja az adott környezetben élő hasznos mikrobák tevékenységét és ezáltal a hatékonyabb tápanyagfelvételt, virágzásserkentést.

Konvencionális, integrált, bio – vegyszerhasználat a kertészeti rendszerekben

2023.05.07.

Egyre többen próbálnak meg kiskertjükben vegyszerek nélkül gazdálkodni. A biotermékek biztosan nem tartalmaznak szermaradványt, de drágábbak. A termés egy része a kórokozóké, kártevőké lesz, így az egységnyi területen elérhető kisebb hozam magasabb árral párosul. A konvencionális termelés hazánkban főleg a szocializmus idején volt jellemző, mivel akkor a növényvédőszerek és műtrágyák viszonylag olcsók voltak.

Hasznos technikák a gyomok ellen: kiskertekben is csökkenthetők a gazok

2023.05.07.

A kiskertekben megjelenő gyomok a kultúrnövények versenytársai kertészeti szempontból. Igyekeznek a vizet, tápanyagokat elvonni azoktól, és ha föléjük nőnek, még a napfényt is eltakarják. Érdemes megismerni a kertekben gyakran megjelenő gyomokat, mert akkor jobban lehet védekezni ellenük. Vannak például egyáltalán nem veszélyes gyomok, melyek nem túl szaporák, és nem nőnek túl magasra.

Indul a visszaszámlálás: kötelező lesz a gazdák számára a peszticidhasználat nyilvántartása

2023.04.28.

Jóváhagyta az Európai Parlament a mezőgazdasági input- és termelési statisztikákra (SAIO) vonatkozó új rendeletet. Ezzel 2028-ban kötelezővé válik az európai gazdálkodók számára az éves peszticidhasználat nyilvántartása. Az EP, a Bizottság és az Európai Tanács háromoldalú egyeztetésén állapodtak meg a rendelet elfogadásáról.

Új jogszabály teszi kötelezővé a drónpilóták képzését, Szarvason is tanulható a tudás

2023.04.25.

A következő képzés kibővített tematikával indul a Békés vármegyei Szarvason, sőt, további új képzési helyszínekről is folynak már a tárgyalások. Fontos újdonságot jelent, hogy a jövőben bővülni fog a képzési struktúra, a következő növényvédelmi drónpilótaképzés már egy speciális műveleti kategóriára vonatkozó képzéssel fog indulni.

Palántázás buktatókkal és megoldásokkal

2023.04.22.

A kiskertekben a tavaszi káresemények megelőzésével nemcsak munkánkat könnyítjük meg, hanem a pénzünket is védjük, hiszen a kiültetett palántákért vagy fizettünk, vagy hetekig gondoztuk azokat, dolgoztunk velük. Sokan esnek abba a hibába a nagy tavaszvárás közepette, hogy a megvásárolt zöldség- és egynyári dísznövénypalántákat hamarabb ültetik ki, mint kellene.

Kétféle vakond létezik: az egyiknek hálásak, a másikat a pokolba kívánnák

2023.04.22.

nosok régi ellensége a főszereplője. Kétségkívül megnehezíti a szép egységes pázsit létesítését: ő a vakond. Komoly jelzés, ha megszaporodnak a kertünkben túrásai. A vakondok szándékosan nem ártanak a növényeknek, bár a járataik ásásakor kidönthetnek palántákat, elcsúfíthatják a pázsitot. Barátként vagy ellenségként tekintsünk rájuk?

Meglepő módon mentené meg az uniós mezőgazdaságot az Európai Bizottság

2023.04.18.

Összegyűlt az ahhoz szükséges egymillió aláírás, hogy az Európai Bizottság választ adjon a “Mentsük meg a méheket” nevű, a biológiai sokféleség védelme és a rovarok élőhelyeinek javítását célzó európai polgári kezdeményezésre - közölte a brüsszeli testület. Az uniós bizottság közleményében azt írta: a kezdeményezés keretében összegyűlt egymillió aláírás jelzés az uniós társjogalkotók számára, hogy fenn kell tartani a környezetvédelmi ambíciókat.

A gabona kívánságlistája

2023.04.18.

A Queen™ Inatreq™ hatóanyaga egy talajbaktérium fermentált gombaölő hatású termékéből készül, melynek gyártási módszere is egészen új fejlesztés és a Corteva kutatóit dicséri. Maga az Inatreq™ egy kalászosokban eddig ismeretlen hatásmechanizmussal állítja le a termést negatívan befolyásoló számos gombabetegség kórokozójának életfolyamatait.

Egyre kifinomultabb technikával permetezünk – nagyüzemben és a kiskertben is

2023.04.15.

A házikertekben kicsiben ugyanolyan fontos a megfelelő permetezési gyakorlat, mint a nagyobb, üzemi ültetvényekben. Aki pedig vegyszermentes kertet tart fenn, annak is érdemes megtanulnia jól permetezni, hiszen a növényi levek, biostimulátorok és sok más biotermesztésben használt anyag kijuttatása is így történik. Célszerű elolvasni, komolyan venni a készítmények használati utasításait.

Módosult az uniós szabályozás, komoly változások a magyar gazdáknak

2023.04.14.

A növényvédő szerek és hatóanyagok kivonása hazánk európai uniós csatlakozása óta kihívás, amely főleg a korábban használható szerek újraengedélyezésénél jelentkezik. Görög Róbert, a Magyar Növényvédelmi Szövetség ügyvezetője az Agrárium 2023 konferencián beszélt arról is, hogy az uniós stratégiák fő céljaival jellemzően mindenki egyet szokott érteni, ám a kidolgozásuk során komoly hiányosságok tapasztalhatóak. 

Lejtmenetben: májusig tart a műtrágyák árának meredek csökkenése

2023.04.14.

Május általában még az áprilisnál is csendesebb a műtrágyaeladások tekintetében. A műtrágyák ára továbbra is hatalmas nyomás alatt van. A CRU elemzői szerint különösen az ammónia és a karbamid ára esik meredeken a bőséges kínálat és a korlátozott kereslet miatt. A nitrátárak is tovább csökkentek. A szemcsés foszfátok csökkenése felgyorsult, mivel az Indiába irányuló DAP-szállítmányok árai jelentősen csökkentek.

Szinte minden művelet gépesített már az otthoni kertekben

2023.04.02.

Gyakori kérdésként merül fel új kerttulajdonosoknál, hogyan érdemes kerti gépeket választani? A piac tele van mindenféle lehetőséggel, de abból a sok gépből vajon melyik felel meg legjobban igényeinknek? Erre a kérdésre keresték a választ a március 24-26. között megrendezett GardenExpo kapcsán. A téma szakértője, Varga Szabolcs agrármérnök válaszolta meg a felmerülő kérdéseket.

Nyugtat a Nébih: csak a permetezési naplót kell az e-GN-ben vezetni

2023.03.27.

A Nébih felhívta a gazdálkodási napló (GN) vezetésében érintettek figyelmét, hogy jelenleg csak a növényvédő szeres kezelések, azaz a permetezések adatainak rögzítése kötelező a hivatal elektronikus rendszerében. A növényvédő szeres kezelések esetében érvényes előírás, hogy idén januártól elektronikusan kell vezetni a permetezési naplót az e-GN-ben.

9 jó megoldás a krumplibogár elleni védekezésre

2023.03.22.

A krumplibogarak óriási károkat képesek okozni a kertekben. Érdemes megnézni a helyes termesztéstechnológiai megoldásokat, valamint a vegyszeres és biológiai módszereket is, amellyel távol tarthatóak a kártevők a kerttől, valamint a növényektől.

Hirdetésfeladás