Az éghajlatváltozással és a hatásaival kapcsolatos kutatásokkal az aszály okozta kihívásokra is válaszolnának a szakemberek. Jim Harris, a Cranfield Egyetem környezettechnológiai professzorának vizsgálata azt erősíti meg, hogy a talajélet fenntartása és ápolása kiemelkedően fontos a jelenlegi, szélsőséges helyzetben. Mit jelent a "talaj egészsége" kifejezés, és miért olyan fontos a gazdáknak? Egyelőre még nincs egységesen elfogadott megállapodás a változását feltérképező módszerekkel kapcsolatban, de számottevő haladás tapasztalható a területen.

A Cranfield és a Nottingham Egyetem új tanulmánya (J. A. Harris "A talaj egészségének új elmélete" című tanulmányát a European Journal of Soil Science tette közzé) szerint meg kell változtatni a talajról alkotott gondolkodásunkat és a szemléletünket. Ezt annak érdekében szükséges megvalósítani, hogy jobban megértsük, hogyan lehet hatékonyan kezelni ezt az erőforrásunkat, óvva azzal a talajéletet - írta az Agrárszektor.

Bajban a magyar talajok, veszélyben a növénytermesztés, gyakorlatváltás kell - Fotó: Magro,hu, CSZS, Mosonmagyaróvár
Bajban a magyar talajok, veszélyben a növénytermesztés, gyakorlatváltás kell - Fotó: Magro,hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

A „talajegészségügy” kifejezést manapság meglehetősen széles körben használják, de mivel egy nagyon széleskörű fogalomról van szó, egyelőre még nincs egységesen elfogadott megállapodás a változását feltérképező módszerekkel kapcsolatban. Ebben a cikkünkben bővebben lehet olvasni róla, milyen hatékony tippek vannak a talajegészség megőrzésére.

Így látja a vizsgálat értelmét Jim Harris, a Cranfield Egyetem környezettechnológiai professzora:

Ezzel a kutatással szeretnénk elindítani a szemléletmódváltozást arról, hogyan is lépjünk át a talaj-egészségügyi értékelés holisztikus szintjére, megvizsgálva az egyetemesen fontos rendszer egymással összefüggő elemeit. A talajegészségügy átfogóbb szemlélete felé tett lépések segíthetnek abban, hogy kiküszöböljünk néhány, az élethelyzetünket negatívan befolyásoló tényezőt, nem utolsósorban az éghajlati válságot - fogalmazott a kutató.

A talaj funkcióinak összhangja adja a teljes képet

A talajok egészségi állapotának felméréséhez szükséges, hogy az érzékenységükről, a terhelhetőségükről és a regenerációs képességükről minél több információ álljon rendelkezésünkre. Így ezzel is egy teljesebb képet kaphatunk talajaink igényeiről és állapotáról. A talajok szolgáltatásai, a talajélet, a talaj funkciói és a talajminőség elválaszthatatlan együttese szükségessé teszi a talajökológiai indikációs módszerek kutatását és gyakorlati felhasználásuk széles körű elterjesztését. 

A talajok legfontosabb funkciói a következők:

  1. a talaj fizikai-kémiai tulajdonságai által meghatározott élettér
  2. víz- és tápanyagraktár, szabályozza a víz és tápanyagok áramlását és felhasználhatóságát,
  3. biztosítja a biológiai folyamatok működésével a genetikai diverzitás fennmaradását,
  4. szűrő, pufferoló és detoxikáló/lebontó szerepet tölt be, a szerves és szervetlen vegyületeket leköti és/vagy ártalmatlanítja,
  5. élőhely az élőlények számára

Így épülnek fel a talajok

A talaj egymással szoros kölcsönhatásban álló, egymásra épülő alrendszerekből (élő-élettelen, szerves-szervetlen) létrejött önszabályozó rendszer. A talajok „természetes” állapotában kialakult szabályozó mechanizmusok biztosítják az egyensúlyt az egyes alrendszerek között. Ezek mindaddig megfelelő módon működnek, amíg ezeket külső hatás, vagy emberi beavatkozás nem éri. A talajegészség gyakorlatilag egyenlő a termékenységgel, ezért a fiziko-kémiai, a biofizikai, a biológiai és a biokémiai talajminőséget a lehető legjobb állapotában kell megtartani - írták.

A kutatók egy rendszeres megközelítést javasolnak a talaj egészségének felmérésére, amely egy új hierarchikus keretrendszeren alapul.

Ez több intézkedést is magában foglal:

  • A talajélet jelei - a talajban élő szervezetek jellemzése
  • A működés jelei - a szennyeződések és a különböző anyagok feldolgozásának mértéke
  • A komplexitás jelei - a talajösszetevők kapcsolatának és kölcsönös függésének mértéke
  • A kiemelkedés jelei - a talajok milyen mértékben reagálnak és mennyiben térnek vissza többszörös stresszfaktorokra

Sacha Mooney, a Nottinghami Egyetem talajfizikai professzora ehhez hozzátette:

Ez az új megközelítés minden talajtípusnál alkalmazható, és közelebb visz bennünket a talajrendszer „teljes képének” interdiszciplináris megértéséhez, ahelyett, hogy külön-külön megvizsgálnánk az egyes részeket.

Alap a talaj

A talaj az életünk alapja. A talaj által biztosított szolgáltatások nélkülözhetetlenek az élelmiszerellátás szempontjából, amelyben többek között a mezőgazdaság, az energia és a nyersanyagok, a szénmegkötés, a víztisztítás, a tápanyag-szabályozás, a biológiai sokféleség megőrzése és a kártevők elleni védekezés is szerepet játszik. Az egészséges talajrendszer rendkívül fontos: támogatja a vadon élő állatokat, csökkenti az árvízkockázatot, tárolja a szén-dioxidot és élelmiszerbiztonságot biztosít. Az új értékelési modell felé való elmozdulás segíteni fog a földhasználóknak, hogy fenntartható módon kezeljék globális talajkészleteinket a jövő generációi számára - írták.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás