Amíg 2021 áprilisában egy liter napraforgó étolaj a négy nagy boltláncban átlagban 507 forint volt, idén április végén már 552 forintot kellett érte fizetni. A nagykereskedelmi ár nyár elejére 1000 forint körül alakult, és a kereskedők hozzávetőleg 1250 forintért adták volna, ha nem lenne hatósági ár előírva a termékre. Az ukrajnai háború egyik legjelentősebb gazdasági következménye az étolaj drágulása, és bár az árstop miatt Magyarországon a lakosság számára nem érzékelhető, hosszú távú árnyomást okozhat, hogy idén összezuhanhat az egyik legnagyobb napraforgóolaj-termelő, Ukrajna exportja. 

Ahogy az NBC News riportjából kiderül, a probléma jelenleg nem az, hogy ne lenne elég termény, hanem az, hogy az árut nem tudják eljuttatni a harcok miatt lezárt kikötőkbe, és még lezárások nélkül is problémás lenne a szállítás az üzemanyaghiány miatt. A G7 nézett utána részletesen a témának: eszerint Ukrajna kivitelének jelentős részét teszi ki a mezőgazdasági export. Kukoricából, búzából és napraforgó magból készült termékekből globálisan is meghatározó szereplő, és ez a három termény adja együtt nagyjából az export negyedét. Emiatt az árak elszállása főleg a szegényebb országokban élelmiszerválság kialakulását vonhatja maga után.

A háborús zónákhoz közeli területeken nem ritka a golyóálló mellényben dolgozó ukrán mezőgazdasági munkások látványa a napraforgó táblákban is - képünk illusztráció
A háborús zónákhoz közeli területeken nem ritka a golyóálló mellényben dolgozó ukrán mezőgazdasági munkások látványa a napraforgó táblákban is - képünk illusztráció

Hosszú távú gondok

Hosszabb távon az is problémát okoz, hogy egyrészt sok mezőgazdasági területet szállt meg az orosz hadsereg, máshol pedig harcok dúlnak. Egyes becslések szerint a mezőgazdasági területek negyede válik használhatatlanná 2022-ben ezek miatt.

Dmytro Los, az Ukrán Üzleti és Kereskedelmi Szövetség elnöke a német Deutsche Welle-nek azt mondta, hogy Ukrajna első számú prioritása most a saját lakosságának élelmezése. Szerinte a gabonaexport idén 30-50 százalékkal csökkenhet amiatt, hogy a termés nagy része betakarítatlanul marad. A harcok által közvetlenül nem érintett mezőgazdasági területeken nem hagyták abba a munkát. 

A háborús zónákhoz közeli területeken így nem ritka a golyóálló mellényben dolgozó ukrán mezőgazdasági munkások látványa.

Vannak, akik a háborúban harcolnak, én pedig itt harcolok a mezőkön – mondta Jurij, egy traktoros az NBC-nek.

A háború kitörését követő hetekben felméréstől függően az ukrán cégek fele-kétharmada nyilatkozta azt, hogy felfüggesztette a működését. Az orosz támadás utáni hetekben leálló termelés március közepétől a gazdaság más részeiben is újrakezdődött az ország középső és nyugati részében, majd április közepén ezt egy újabb hullám követte, miután az orosz hadsereg elhagyta Kijev, Csernigov és Szumi területeit.

A bécsi Nemzetközi Gazdaság-összehasonlító Intézet (Wiener Institut für Internationale Wirtschaftsvergleiche – Wiiw) elemzése szerint azokon a területeken, ahol nincsenek harcok, a gazdaság eddig meglepően rugalmasnak bizonyult. Viszont a gazdasági tevékenység jelentős része zajlott olyan régiókban, amit háború sújt: az ipari termelés 43, a mezőgazdasági termelés 34 százaléka volt megszállt területeken az intézet által idézett becslések szerint, és a GDP 53 százalékát termelték meg itt. 

A háborús övezetekben kieső termelés és az ország többi részének vártnál erősebb gazdaság teljesítménye összességében a nemzeti össztermék 38-45 százalékos visszaesését eredményezheti 2022 egészében.
Más előrejelzések is nagyjából ilyen mértékű recessziót valószínűsítenek, a Nemzetközi Valutaalap 35, a Világbank 45 százalékos visszaesésre számít, ami megegyezik az ukrán Pénzügyminisztérium várakozásaival is.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás