Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A megoldás felé közeledik a védett ragadozók és a legelő állatok konfliktusainak rendezése
2021.12.30.A farkasok, a hiúzok, a medvék és a hódok is védett állatok, viszont egyre nagyobb gondot okoznak a lengyel állattartó gazdáknak és méhészeknek. Ezért változtatnak az ellenük való védekezésen, hatékonyabbá teszik a tevékenységet Lengyelországban. A legelőkön állatokat tartó gazdák, de a tavak vagy méhcsaládok tulajdonosai is kapnak olyan mezőgazdasági berendezéseket, amelyek segítenek távol tartani a ragadozókat a haszonállataiktól.
Bővül az együttműködés: országszerte több mint 100 helyen leadható a használt étolaj
2021.12.21.Bővíti együttműködését az Aldi Magyarország és a Biofilter Környezetvédelmi Zrt., így országszerte az áruházlánc több mint 100 üzleténél teszik lehetővé a használt étolaj visszagyűjtését. A két vállalat 2020 decemberében kezdte meg az együttműködést, amelynek során az áruházlánc 11 üzleténél helyeztek el a használt sütőzsiradék leadására alkalmas konténereket. A használt sütőolaj gyűjtése és leadása egyszerű, a kihűlt étkezési olajat elég egy műanyag palackba visszatölteni.
Az eldobható vagy az elmosható ételdoboz terheli kevésbé a környezetet?
2021.12.16.Melyik megoldásnak kisebb a szén-dioxid-egyenértékben kifejezett környezeti terhelése: annak, ha az étteremből rendelt ebédet eldobható műanyag dobozban szállítják ki, vagy annak, ha visszajuttatható, elmosható acéldobozban hozzák ki? Mielőtt bárki rávágná, hogy az elmosható a jobb, gondoljon arra is, hogy a mosogatásnak (mosószer, víz + energia) és a folyamatos ide-oda szállításnak is van terhelése, illetve általában az acél is Kínából érkezik. Egy magyar cég az acéldobozok mellett döntött.
Tojáshéj és tengeri moszat alkothatja az új műanyaghelyettesítő megoldást
2021.12.09.Sokak szemét felnyitotta a tengerek és az óceánok állapotát illetően a BBC Kék Bolygó című sorozata. A vizekben látott rengeteg műanyag hulladék többeket arra sarkallt, hogy tegyenek valamit a helyzet javításáért. Így volt vele az a férfi is, aki újrafelhasználható és komposztálható műanyag alternatívát gyártó céget alapított Wales-ben. David Hughes wrexhami Happy Dolphin nevű cége szatyrokat és egyéb termékeket készít kalcium-karbonát felhasználásával. Ebből épül fel például a tojás héja is. A céljuk az, hogy csökkentsék a műanyagok okozta szennyezés mértékét.
Webinárium lesz a mezőgazdasági és élelmiszeripari szerves hulladékok újrahasznosításáról
2021.12.09.A zöld gazdaság felé vezető úton a klímaváltozással való küzdelemben és a környezetvédelemben egyaránt kulcsfontosságú a nyersanyagok mennyiségének csökkentése mellett a minél nagyobb fokú újrahasznosítás. Az agrárium és az élelmiszergazdaság által termelt szerves eredetű hulladék újrahasznosítása nem csak nagyban segítheti a környezetszennyezés leküzdését, de további bevételt is jelent az elsődleges és másodlagos szektorban működő cégek számára. Ebben a témában tart online programot a Holland Nagykövetség.
Gyöngybagoly tizedelte és stresszelte a kiskunsági baromfitelep állományát
2021.11.26.Szokatlan madármentésre volt szükség a Bács-Kiskun megyében, Kalocsa és Kecel között található Öregcsertőhöz közeli baromfinevelő telepen. A zárt csarnokba valószínűleg szellőztetés alkalmával beköltözött egy gyöngybagoly. A ragadozó madár számára ezáltal elérhetővé váltak a néhány hetes csirkék. Közülük nap, mint nap ejthetett könnyű zsákmányt. Ám a fő gondot az a folyamatos stressz és riadalom jelentette, amit a jelenlétével okozott a haszonállatoknak.
Vörös listás védettségű, veszélyeztetett vörösnyakú ludat lőttek le Magyarországon
2021.11.22.Világszerte veszélyeztetett vörösnyakú ludat lőttek le Magyarországon. A Hortobágyi Nemzeti Park területén 2021. november 5-én találták meg az elpusztult vörösnyakú ludat, amelyről a vizsgálatok során kiderült, hogy testében ólomsörét volt. A vörösnyakú lúd a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a sérülékeny besorolású fajok közé tartozik, világállománya csökkenő, mindössze 18-19 ezer pár.
Az AKG hozza a gazdák bevételeinek harmadát, de ha véget ér a támogatás, intenzívebb technológiákra váltanak
2021.11.17.Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont és a Cambridge-i Egyetem munkatársai által végzett kutatás rávilágít arra, hogy a természetvédelmi célú mezőgazdasági támogatások – mint az agrár-környezetgazdálkodási program (AKG) – egyértelműen segítik a környezet megóvását és a gazdálkodók fennmaradását is. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület támogatásával megvalósult vizsgálatok továbbá arra hívják fel a figyelmet, hogy a mezőgazdaság és a természetvédelem érdekeit össze lehet hangolni, azonban ennek támogatására célzott ökológiai kutatásokra van szükség.
Halad a magyar kutatás: búza-, árpa- és repceszalma őrlése után maradó porral töltött műanyagok segíthetnek a környezetvédelemben
2021.11.11.Tisztán kőolajszármazék-alapú erőforrások mellett növények felhasználásával részben helyettesíthetők a műanyagok. Ezt a területet kutatja dr. Lendvai László, a Széchenyi István Egyetem adjunktusa, aki elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János-ösztöndíját. A körforgásos gazdaság szempontjait figyelembe véve azt kutatja, mi történik akkor, ha a műanyagot olyan mezőgazdasági, vagy erdőipari melléktermékekkel – búza-, árpa- és repceszalma, illetve faipari származékok őrléséből keletkező porral – töltik meg, amiket egyébként elégetnének, ezáltal is szennyezve a környezetet.
Nagy verseny várható a 2022-es Év rovara címért, részletesen a jelöltek
2021.11.06.Az Év rovara kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a rovarok védelmére és az élővilágban betöltött szerepükre. A védett vagy védendő rovarok megismerése pedig elengedhetetlen a természetben zajló folyamatok jobb megértéséhez. A Magyar Rovartani Társaság által meghirdetett verseny idei jelöltjei mind őshonosak Magyarországon, jobbára mégis ismeretlenek. A fűrészlábú szöcske, az óriás tőrösdarázs és az óriás énekeskabóca közül lehet kiválasztani, melyikük legyen a 2022-es Év rovara.
Közeledő katasztrófától tartanak a Meteorológiai Világszervezet szakértői
2021.11.05.Soha nem volt még olyan magas a globális felmelegedésért felelős üvegházhatású gázok koncentrációja, mint 2020-ban. Pedig az év nagy részében a koronavírus-járvány miatt az ipar és a közlekedés is csökkentett kapacitásokkal üzemelt - közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO). A testület katasztrófafilmekbe illő forgatókönyvet írt le: ha a trend így folytatódik, már semmit sem tehetünk, hogy elkerüljük a közeledő szerencsétlenséget.
A hatékony technológiával a környezetterhelést is csökkentik a gazdák
2021.10.23.Az általánosan elfogadott nézet szerint a mezőgazdasági termelés nem jár együtt a környezet védelmével. Ez azonban nem fedi a valóságot. A termelés jelentős része ugyanis az élő környezetben történik, amire a mai művelési folyamatok kiemelt figyelemmel vannak. Az erőforrások felhasználása korunkban már sokkal hatékonyabb, amivel jelentősen csökken az agrárium okozta környezetterhelés.
Mit tehet az Európai Unió a globális éghajlati válság ellen?
2021.10.22.Az éghajlatváltozás témájához kapcsolódó konkrét fellépés nagy kihívást jelent. A hatékony válaszok megtalálásához és meglépéséhez alapjaiban kell átalakítani gazdasági és társadalmi rendszereket. Az egyéni vagy nemzeti szint ehhez kevés. Szükség van nemzetközi együttműködésre, amelyhez az Európai Unió megfelelő keretet jelenthet – hangzott el a Magyar Természetvédők Szövetsége és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája Mit tehet az Európai Unió a globális éghajlati válság ellen? című budapesti rendezvényén.
Legyenek a gazdálkodói életforma „nagykövetei” a fiatal gazdák! Megéri
2021.10.16.Van értelme időt és energiát szánni a PR-munkára, vallja a fiatal német Sebastian Horn, aki szerint láthatóan nőtt a gazdaságuk, és ezzel az egész gazdálkodói életforma elfogadottsága a környékükön, mióta tudatosan keresi a kapcsolatot a településen élőkkel. Az agrarheute.com portál által fenntartott fiatalgazda-blogon osztotta meg gondolatait az egyszerűen csak Basti Hornként ismert huszonéves gazdálkodó, és arra bátorított minden hozzá hasonló helyzetben lévő fiatalt, hogy vegyék a fáradságot, álljanak szóba a szomszédsággal, és legyenek a gazdálkodói életforma „nagykövetei”, mert megéri.
Szomorú szén-dioxid rekordot értek el az erdőtüzek
2021.10.07.Idén nyáron rekordot döntött az északi félteke számos részén pusztító súlyos erdőtüzek által kibocsátott szén-dioxid mennyisége. Az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálatának (C3S) frissen közzétett adatai szerint júliusban és augusztusban is havi rekordot döntött a károsanyag-kibocsátás. Az intenzív tüzek, köztük a Földközi-tenger, Észak-Amerika és Szibéria forró pontjain keletkezett tüzek több mint 2,7 milliárd tonna szén-dioxidot bocsátottak ki a nyáron. A júliusi kibocsátás több mint fele az észak-amerikai és szibériai tüzeknek tudható be.
Magyarország is világelső: ötoldalú bioszféra-rezervátum javítja a természetes élőhelyeket
2021.10.03.Az UNESCO MAB (Man and Biosphere, azaz "az Ember és Bioszféra") kormányközi tanácsa, a Nemzetközi Koordinációs Bizottság jóváhagyta a nevezést, így létrejött az ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum. Ezzel megalakult a világ első, 5 ország közreműködésével megvalósult egységes bioszféra-rezervátuma. A Magyarország, Ausztria, Horvátország, Szerbia és Szlovénia természeti területeit felölelő bioszféra-rezervátum Európa egyik legnagyobb természeti területének számít.
Több, mint 220 környezetvédőt öltek meg 2020-ban
2021.10.01.Világszerte 227 környezetvédő aktivistát öltek meg 2020-ban – közölte a Global Witness nevű nemzetközi szervezet egy jelentésében. A dokumentum szerint Latin-Amerikában a legveszélyesebb aktívan tenni a környezet- és természetvédelemért. A merényletek hátterében a szervezet információi alapján erdőgazdálkodási, víz- és gátépítési, valamint mezőgazdasági projektek állnak. Az elkövetők és megbízóik javarészt vállalatok, földművesek, részben állami szereplők, illetve bűnszervezetek, félkatonai csoportok és lázadó milíciák soraiból kerülnek ki.
Könnyítésekkel és 360 milliárd forintos keretösszeggel indul az új agrárkörnyezet-gazdálkodási program
2021.09.26.Minél több gazdálkodót kíván érdekeltté tenni a zöld előírások betartásában, ezért indítja 360 milliárd forintos keretösszeggel és megemelt egységtámogatással a következő agrárkörnyezet-gazdálkodási programot az agrártárca. A Bábolnai Gazdanapok egyik kerekasztal-beszélgetésén Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára elmondta, hogy a most záruló AKG programban 800 ezer hektárral vettek részt a termelők, így a termőterületeink jelentős részén vállaltak valamilyen környezetvédelmi kötelezettséget. A jelenlegi előírások egy része megmarad, és könnyítéseket is tartalmaz az új rendszer.
Hirdetés