Szűrők
Találatok száma: 43
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Almatermesztés: a jövő művelési rendszerei

2023.04.01.

A Gonda István emlékkonferencián Takács Ferenc a jövő művelési rendszereit mutatta be előadásában. A magyarországi almaültetvények művelési rendszereinek fejlődését vázolta fel, és felhívta a figyelmet a nagyüzemek, vagyis az összefogás előnyeire. Az 1980-as évek végén értük el a csúcsot 1 millió tonna feletti termésmennyiséggel, a ‘90-es években azonban teljesen lemaradtunk Európától és a világ többi részétől is.

Agráradatok: mi termett meg tavaly a felperzselt földeken?

2023.03.28.

Árpából 10 százalékkal, a legnagyobb mennyiségben betakarított búzából 21 százalékkal, az aszálynak leginkább kitett kukoricából 57 százalékkal kevesebbet arattak; a napraforgó hozama termőterületének bővülése ellenére 29 százalékkal, a korábbinál kisebb területen termesztett repcéé 31 százalékkal csökkent.

Mostantól a John Deere X9 kombájnhoz is használható a CropScan gabonaanalizátor

2023.02.18.

A CropScan 3300H kombájnra szerelt gabonaelemző készülék közvetlenül a kombájnból valós idejű fehérje-, nedvesség-, olaj-, keményítő- és rostadatokat szolgáltat búza, árpa, repce, kukorica, szójabab és más gabonafélék és olajos magvak esetében. A CropScan 3300H kombájnra szerelhető gabonaelemző mostantól a John Deer X9 kombájnhoz is illeszkedik. A CropScanAg az X9-es kombájnhoz tervezett egy új szerelőkészletet.

Békés vármegyében aratták a legtöbb búzát Magyarországon 2022-ben

2023.02.01.

A búza, az őszi és a tavaszi árpa, a rozs, a tritikálé és a zab terméshozama is visszaesett tavaly 2021-hez képest Békés vármegyében. Ugyanakkor az országban a legfőbb kenyérgabonából a legtöbbet még így is itt arattak - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal nemrég közzétett adatsorából.

Zala megyében is a végénél jár a kukorica betakarítása

2022.11.16.

Gyengébb a termés a tavalyinál Zala megyében. Az őszi esőzések miatt az aratás elhúzódott, ezért az vetésekkel lassabban haladtak a gazdák. A kukorica közel 90 százalékát betakarították Zala megyében, a hektáronkénti átlaghozam 7,3 tonna – közölte Sabján Krisztián, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke.

Óránként akár 100 tonna cukorrépát is képes betakarítani a Terra Dos 5

2022.10.22.

A Holmer bejelentette: elkészült a legújabb cukorrépa-betakarítója. Sok újdonság van a Terra Dos 5-ben, először a párizsi Simán mutatják be a nagyobb nyilvánosság előtt. A 650 LE feletti gép óránként akár 100 tonnát is képes betakarítani. A Terra Dos az 5. generációnál tart, és ismét alaposan átdolgozták. A jármű két- és háromtengelyes változatban, Terra Dos 5-30 és Terra Dos 5-40 változatban kapható.

Múltidéző a Rákosi-korszakból: az aratás, mint hazafias kötelezettség

2022.10.17.

„A megye termelőszövetkezeteinek döntő többsége már befejezte az aratást, de 66 termelőszövetkezetben még jelentős területeken áll a gabona. Sürgős segítséget kell adni a Biharnagybajomi December 21-nek, a hajdúszováti Új Kenyérnek és Vörös Csillagnak, a csökmői Kossuth és Haladásnak, a nagyhegyesi Rákóczinak.

Későn érkezett a csapadék, csak a következő szezonban profitálhatunk belőle

2022.10.04.

A múlt heti esős időt követően ez a hét száraznak és nagyrészt naposnak ígérkezik. A talaj nedvességgel való feltöltődése rohamosan halad a nagyon csapadékos szeptember hatására. A

Még idén betakaríthatjuk, amit most elvetünk

2022.08.26.

A közvélekedésben a tavasz a veteményezés, a nyár a sok öntözés, az ősz a betakarítás időszaka. Akadnak azonban kivételek. Több olyan növény is van, amit így nyár vége felé vetve – rövid tenyészidejének köszönhetően – még idén betakaríthatunk. Érdemes az ilyen másodvetésekbe belekezdeni, mert a terület jobb kihasználtsága mellett így a konyhakertből ősszel is számíthatunk friss zöldségekre...

A betakarítás során megszámolja és meg is méri a burgonyát a HarvestEye

2022.08.20.

A HarvestEye olyan technológia, amely a meglévő betakarító vagy osztályozó berendezésekhez illeszkedik, és a gyökérnövényekről a felemelésük során időben betekintést nyújt. Segítségével a termelők célzott agronómiai teljesítményt érhetnek el, és a teljes szántóföldre vonatkozó eltérési adatokat egy online portálon jeleníthetik meg.

Vége a kalászosok aratásának, átlag alatt maradtak a hozamok

2022.08.04.

A nagy hőség és a rendkívüli aszály miatt a 2022-es évben korábban fejeződött be a kalászosok betakarítása Magyarországon. A szántóföldi növények hozamai az időjárási körülmények következtében elmaradnak a sokévi átlagtól. Őszi búzából 3,9 millió tonnát, őszi árpából 1,4 millió tonnát, repcéből pedig 450 ezer tonnát takarítottak be az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint.

Nem tudnak aratni, ezért kétségbeesettek az ukrán gazdálkodók - videóval

2022.07.12.

Jó néhány helyen továbbra sem tudják betakarítani a búzát Ukrajnában. Egy Mikolajiv közelében lévő 4 ezer hektáros gazdaság búzaföldjeit orosz bombák lepik el, amelyekkel orosz csapatok árasztották el a térséget, amikor márciusban észak felé nyomultak. Megrongálták a gazdaság létesítményeit is. A gazdaság tulajdonosa, Nadia Ivanova azt mondja, lehetetlen gabonát eladni. Aratás Ukrajnában.

Türelmetlen autósok és figyelmetlen mezőgépvezetők is veszélyeztetik a magyar közlekedést

2022.07.06.

A betakarítási munkák miatt egyre több mezőgazdasági vontató, lassú jármű és önjáró munkagép vesz részt a közúti forgalomban egész Magyarország területén. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelemre és türelemre, valamint a szabályok betartására kérte a közúton közlekedő járművezetőket a nyári betakarítási munkálatok idején.

Ukrán gabonára éhezik a világ, ám ehhez az oroszokkal kell tárgyalni

2022.06.20.

Több mint 20 millió tonna gabona rekedt benn az ukrán raktárakban a háború miatt. Bő egy hónap van rá, hogy ezt elszállítsák, különben az idén learatott terményt nem tudják majd hová tárolni. Még úgy sem, hogy az ukrán termőterületek 20-30 százalékán meg sem tudták kezdeni a tavaszi munkálatokat a harcok, valamint a vetőmag-, műtrágya- és üzemanyaghiány miatt. 

Kárpátalján is kiemelten fontos a tarlóhántás

2022.01.02.

Sok más szakmai tevékenységhez hasonlóan a mezőgazdaság sikere is több tényezőtől függ és a részletekben rejlik. Az agrárium munkafolyamatai a leginkább kitettek a különböző időjárási szélsőségeknek, amelyek ráadásul olyan tényezők, melyeket befolyásolni nem tudnak a gazdák, de a megfigyelések, a tapasztalatok és a gyakorlati ismeretek ezek kedvezőtlen hatásait is enyhíthetik. Az alapműveletek helyes kivitelezése rendkívül fontos, ezek közül a tarlóhántás fontosságáról írt egy kárpátaljai magyar falugazdász.

A magas takarmány- és terményárak alakítják idén a magyar termelők sorsát

2021.10.17.

Hódmezővásárhelyen, a XXVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár helyszínén beszélgettünk az MKB Agrárpartner Program szakmai vezetőjével, Simon Attilával. A szakember beszélt a szolgáltatásuk egyik legnagyobb előnyéről, megosztotta az idei szezon betakarításához kapcsolódó tapasztalatokat, valamint részletesen beszélt a takarmány- és a terménypiac aktuális és várható jellemzőiről.

Végletek között a napraforgó megyén belül: nagyon mások a gazdálkodók tapasztalatai a Hajdúságban és a Biharban

2021.10.08.

Hatalmas eltérések voltak a napraforgótermésben Hajdú-Bihar megye különböző területei között az idén. Amíg a Hajdúságban gazdálkodó Legény Péter átlagban hektáronként 4 tonna termésről számolt be, addig Bihar déli részén Polgáriné Kóti Julianna gazdaságában ugyanekkora területről csak 2,5 tonna hozam jött le. Mintha egymástól nagyon távol fekvő termőhelyekről lenne szó, akkora az eltérés a napraforgótermésben. Mi lehet a nagy különbség oka?

Rekordév a 2021-es a romániai mezőgazdaságnak, de mi a helyzet Székelyföldön?

2021.08.28.

Ugyan az előzetes adatok alapján is arra lehetett számítani, hogy az idei év kiváló lesz a romániai mezőgazdaság egésze szempontjából, a hivatalos statisztikák még rekordtermésről szóló várakozások ellenére is tudtak pozitív meglepetést okozni. A Mezőgazdasági Minisztérium statisztikái szerint 11,1 millió tonna búzát termesztettek Romániában úgy, hogy az adatok augusztus 9-i összesítésének pillanatában még 73 ezer hektárnyi búza várt aratásra.

Hirdetésfeladás