Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Sok talajos tudást kaptak a Talajtani tábor résztvevői
2023.09.13.A négynapos V. Extrém talajtani tábor keretében vizsgálták a talajt a diákok Miskolc, Püspökladány és Nádudvar területén. A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Földrajz-Geoinformatika Intézete a KITE Zrt.-vel szorosan együttműködve ötödik alkalommal rendezte meg talajtani táborát középiskolások számára 2023. augusztus 21. és 24. között.
Hódmezővásárhelyi KITE Napok a haladás tükrében
2023.08.30.Idén is sok érdeklődőt vonzott a „Hódmezővásárhelyi KITE Napok” május 4-5 között, mely már hagyománynak számít a cég életében. A KITE Zrt. hódmezővásárhelyi alközpontjában felvonultatta a legmodernebb csúcstechnológiával ellátott gépeit, valamint impozáns gépátadóra is sor került.
Stabil alapokon a KITE kalászos portfóliója
2023.08.11.A KITE Zrt. által ajánlott nagy termőképességű malmi, illetve takarmányminőséget adó búzafajták és -hibridek, valamint a prémium minőséget biztosító fajták genetikailag rendelkeznek azon tulajdonságokkal, melyek szükségesek a kívánt 8-10 t/ha-os termés eléréséhez.
KÖCKERLING VECTOR szántóföldi kultivátor
2023.08.04.A mulcsművelésre szakosodott német Köckerling gyár alapművelésre is alkalmas hidraulikus csukású nehéz szántóföldi kultivátora a VECTOR, mely 4,6-től 9 méteres munkaszélességig hat modellváltozatban érhető el.
Bőtermő és ellenálló a KITE repcehibrid-portófóliója
2023.07.10.A KITE portfóliójában szereplő repcehibridek már bizonyították, hogy magasabb hozamokat és nagyobb termésstabilitást képviselnek. Az idei év újdonsága az LG ASPECT, mely egy rendkívül nagy alkalmazkodóképességgel és korszerű növényvédelmi képességekkel rendelkező hibrid. Tudjon meg róla többet cikkünkben és tájékozódjon repce portfóliónkról!
Bőtermő, ellenálló – a KITE repcehibrid-portófóliója
2023.07.03.A KITE portfóliójában szereplő repcehibridek már bizonyították, hogy magasabb hozamokat és nagyobb termésstabilitást képviselnek. Az idei év újdonsága az LG ASPECT, mely egy rendkívül nagy alkalmazkodóképességgel és korszerű növényvédelmi képességekkel rendelkező hibrid. Tudjon meg róla többet cikkünkben és tájékozódjon repce portfóliónkról!
Erőgépek, drónok és agrárdigitalizáció - itt a júliusi gépes hírösszefoglaló
2023.07.03.Traktorokról, munkagépekről és robotokról is szóltak a Magro.hu agrárhírei júniusban, több cikkünkben számoltunk be a technológiai fejlesztésekről. Az újdonságok mellett a már bevált gépes megoldásokról is írtunk, ezért szeretettel ajánljuk olvasásra a mezőgazdasági gépek témájában készített júliusi hírösszefoglalónkat.
Új utakon új szelek fújnak a KITE-központból: modern megoldásokat mutattak be Nádudvaron
2023.06.18.A következő néhány évben a magyar mezőgazdaságnak olyan megoldásokat kell keresnie, amelyek megfelelnek az Európai Unió által megalkotott Green Deal elvárásainak. A szakemberek szerint ilyen megoldás lehet a biológiai és mikrobiológiai készítmények alkalmazása a növényvédelem terén, valamint az automatizáció, a mesterséges intelligencia és a precíziós gazdálkodás szerepének erősítése.
Európa fenntartható jövője az agrárium közös célja
2023.06.15.Az idei NAK állógép-bemutatóján közel 25 munkagépet vonultatott fel a KITE, melyek teljesen lefedik a betakarításhoz és a logisztikához szükséges erő és munkagépeket. A gabonabetakarítás egyik kiemelkedő képviselője a John Deere T660 kombájn, amely a T széria legkedveltebb típusa.
Méréseken alapuló öntözési döntéstámogatási rendszer
2023.06.12.A KITE öntözésirányítási rendszere nemcsak az elmúlt időszakok vízmérlegének megállapítására alkalmas, hanem a hétnapos OMSZ meteorológiai előrejelzés integrálásának köszönhetően, a futtatás időpontját követő egy hét előrejelzett vízmérlegét is megmutatja.
Maximalizálja a betakarítás teljesítményét J&M átrakókocsikkal
2023.05.26.Jelenleg a J&M átrakókocsik két típus érhető el a termékkínálatból teljes CE európai homologizációval: az X1925, illetve az X2431, melyek 25, illetve 31 m3-es tartálykapacitással rendelkeznek. Nagy előnyük, hogy akár több kombájn összehangolt betakarítását is lehetővé teszik.
Betakarítás mesterfokon John Deere kombájnokkal
2023.05.22.A nyári betakarítási szezon egy termesztési ciklus vége, és egyben egy másik kezdete, mely nagy elvárásokat támaszt egy betakarítógéppel szemben. Gazdaságos üzemeltetés, kiváló szemminőség, megfelelő szármaradvány-kezelés, csak néhány az alapvető elvárások közül. Ahhoz, hogy a betakarítást a lehető legnagyobb hatékonysággal lehessen elvégezni, elengedhetetlen a megfelelő kombájn kiválasztása és üzemeltetése. A John Deere a választáshoz 4 különböző kombájnszériát kínál 6 teljesítményszinten, összesen 11 típussal, mely közül mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt.
Öntöződobokkal a jó termésbiztonságért
2023.05.17.Az aszályos időszak és az azzal járó kevés csapadék képes teljesen tönkretenni az ipari növények és más szántóföldi kultúrák termésmennyiségét. Szerencsére ma már léteznek olyan öntözőberendezések, melyek használatával a termésátlag nemcsak szinten tartható, hanem növelhető is. Az egyik ilyen ár-érték arányban is kiváló öntözőrendszer a KITE Zrt. által forgalmazott csévélődobos öntözőberendezés.
Szecskázásra született – John Deere 8000/9000 sorozatú önjáró szecskázók
2023.05.12.A John Deere önjáró szecskázógépeknek két sorozata áll rendelkezésre a különböző állattenyésztő gazdaságok és bérvállalkozók számára. A 8000-es sorozat az úgynevezett „standard body”, míg a 9000-es a „wide body” elnevezést kapta, mely kifejezések a standard 680 mm-es, illetve a széles 850 mm-es szecskázódob- és etetőcsatorna-szélességre utal.
A kukorica-gyomirtásról az időjárási szélsőségek közepette
2023.04.18.A KITE Zrt. által forgalmazott Sulcontrol csomag a Sulcotrek, a Tegoplant és a Weed Control készítményeket tartalmazza, melyek kombinációban posztemergensen a kukorica 2 leveles állapotától egészen a 6 leveles állapotáig, a gyomok fenológiájához igazítva rugalmasan kijuttathatók.
Mikroorganizmusokkal egy fenntarthatóbb jövőért, avagy a KITE Zrt. mikrobiológiai kísérletei
2023.04.11.Az Indigo 30 WD-t a hagyományos, „gyári” vetőmagcsávázásra fejlesztették ki, míg a Biotrinsic™ i30 FP por formulációja lehetővé teszi az Indigo 30 WD-vel gyárilag nem kezelt kukorica-vetőmagoknak a végfelhasználó általi közvetlen kezelését a vetéssel egyidőben. A készítményekben található baktériumok a vetőmaggal a talajba jutva a talajban aktivizálódnak, majd a gyökér felületén, illetve a növény szöveteiben telepednek meg. A szimbionta együttélés hatására a növény hosszabb, dúsabb gyökeret fejleszt, javul a vitalitása, és jobban kivédi az aszály okozta stressz hatásait.
Burgonyát sikeresen csak gyommentesen…
2023.03.28.A KITE által forgalmazott Arcade 880 EC preemergens gyomirtó szer hatékony védelmet biztosít a burgonya magról kelő egy- és kétszikű gyomnövényei ellen. A készítményt a gyomnövények levélen és a gyökéren keresztül is fel tudják venni, ezért preemergensen és korai posztemergensen is használható.
A KITE gyomirtási technológiájával a maximális haszonért
2023.03.21.A KITE a kukorica évelő és a magról kelő kétszikű gyomnövényei ellen a Magellant javasolja önmagában és kombinációs partnerkét egyaránt. A Magellan 1,25 l/ha-os dózisa önmagában is kiváló hatást biztosít a 2-4 leveles fejlettségű árvakelésű napraforgó (IMI és az SU ellen is), illetve a parlagfű, selyemmályva, szerbtövis fajok ellen.
Hirdetés