Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időben hullámzó a nyerstej ármozgása
2023.12.02.A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2023 szeptemberében az USA-ban 13 százalékkal, az Európai Unióban 20 százalékkal, Új-Zélandon 22 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A világpiacon az ömlesztett vaj értékesítési ára (FOB Óceánia) 2023 45. hetében 4 százalékkal nőtt, míg a sovány és a teljes tejporé egyaránt 8 százalékkal, a cheddar sajté 18 százalékkal csökkent 2022 azonos hetéhez mérten.
Technológiai trendek a takarmány betakarításában
2023.12.02.A homogén takarmány minősége közvetlenül befolyásolja az állatok tej- és hústermelését, valamint az üzletág költségszerkezetét. A kaszálástól a betakarításig minden fejlesztés arra irányul, hogy a betakarított terményt rendeltetésének megfelelően kezeljék, és tehermentesítsék a hajtókat. Ide tartozik az elülső kaszálóvezérlés, amely a "szakállképződés" elkerülése érdekében a dőlésszöghöz és az ívhez igazodik
Finom és sokoldalú – a cékla egyre népszerűbb
2023.12.02.Igazi szuperélelmiszer terem a magyar földeken, a cékla, a vitaminokban és ásványianyagokban gazdag zöldséget egyre nagyobb területen termesztik a gazdálkodók – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB közös piaci körképéből. A siker nem véletlen, hiszen egyre többen ismerik fel a sokoldalúan elkészíthető zöldség előnyeit.
Itt tart ma az intelligens permetezés technológiája
2023.12.02.Az intelligens permetezés, a növényvédő szerek parcellaspecifikus és pontosan célzott kijuttatása a jövő mezőgazdasági technológiájának fontos pillére lesz. Ez lehetővé teszi majd a kijuttatott növényvédő szerek mennyiségének jelentős csökkentését. Anélkül, hogy a hatékonyság vagy a termés mennyisége és minősége csökkenne. A környezetterhelés csökken, a permetezés hatékonyabbá válik, a termés pedig egészségesebb lesz.
Nagy precizitás a mechanikus gyomirtás céljaihoz
2023.12.02.Az ArvaTec MoonDino rizsföldeken önállóan képes gyomirtási és betömési munkákat végezni, és jelenleg Európában kapható. A robot kerekei különleges formájúak. Ezek gyomirtó szerszámként is működnek. A robot közvetlenül a vetés után, száraz és víz alatti földeken is ugyanolyan precizitással használható a mechanikus gyomirtás feladataihoz. A víz zavarossá válik, így a gyomoknak kevesebb esélyük van a növekedésre
Gyomirtáshoz a hevített növényi olaj is tökéletes
2023.12.02.A Tensorfield Agriculture amerikai startup úttörő szerepet játszik a termikus mikroadagolás kereskedelmi célú alkalmazásában a Jetty nevű gépével. A Kaliforniai Egyetem és a Bonni Egyetem kutatásain alapuló Jetty gyomirtó szere kizárólag a hevített növényi olaj. A Tensorfield szerint a gép félautonóm módon működik, és minden egyes gép és a kezelő együtt egy 40 fős kézi személyzet teljesítményét nyújtja.
2024-ben jön a Solis 38 C és N sorozata
2023.12.02.2024 sok újdonságot tartogat a Solis traktorok háza táján, elsősorban 38-as modell C, illetve N sorozata révén, de bővül, változik az Odisys portfóliója a quadok terén is. Hernek Zoltán tulajdonos-ügyvezetővel beszélgettünk.
Magyarország legjobb fehérbora 2023-ban, amely teljeskörű AGRO.bio-technológiával támogatott szőlőből készült
2023.12.02.A nyertes Frittmann bort adó parcella a BactoFil B 10 és a CELL mellett, algateres kezelést is kapott. A kipermetezés után 4-5 héttel szemmel is megfigyelhetően a fonalas algák beszővik a talaj legfelső rétegét, így gyakorlatilag egy biológiai talajtakarásról beszélhetünk. A kezeléssel lecsökken az erózió és a defláció veszélye, valamint a talajban lévő nedvesség elpárolgása is, a kezelt területen csökken a szárazság okozta stresszhatás. Ráadásul a fonalas alga által beszőtt talajfelszínről a csapó esők nem verik fel a kórokozókat a szőlő leveleire.
Útmutató a szilárd műtrágyák kezeléséhez és tárolásához
2023.12.02.A műtrágya nagyon érzékeny a külső hatásokra. Ezért érdemes betartani a következő néhány egyszerű szabályt a tárolás során, hogy hosszú távon megőrizzük a műtrágya minőségét, és így biztosítsuk a jó szórhatóságot.
Milyen hatással van a mezőgazdaságra a technológiai fejlődés? Megfigyelések és előrejelzések
2023.12.02.A mezőgazdasági gépek modern alkatrészeinek fejlődése kulcsfontosságú szerepet játszik a mezőgazdasági innovációkban. A korszerű anyagoknak, a precíz mérnöki munkának és a digitális technológiának köszönhetően az alkatrészek egyre strapabíróbbá, hatékonyabbá és eredményesebbé válnak. Azon gondolkodsz, hogy hol találhatsz magas minőségű alkatrészeket a gépekhez? Ellenőrizd ezt a linket: https://exparto.pl/hu/
Termeljen Temest, mert a termése tetemes
2023.12.02.A FAO 350-420 közötti hibridek termeszthetők Magyarországon a legnagyobb biztonsággal. Ez az az éréscsoport, ami időben elvetve a legnagyobb eséllyel kerüli el a virágzáskori nagy meleget, légköri aszályt és emellett egy jobb évben képes bőven 10 t/ha feletti termésre, mind emellett a legtöbb évjáratban szeptember végére, október elejére nagy biztonsággal szárítás nélkül betakaríthatók. Azonban pont elég rövid a tenyészidő ahhoz is, hogy egy szárazabb, melegebb évben is hozzon a körülményekhez képest elfogadható termést.
Új magyar rendelet szabályozza a kistermelők és a kisüzemi élelmiszer előállítók tevékenységét
2023.12.02.Megjelent a 60/2023. (XI.15.) AM rendelet a kis mennyiségű, helyi, marginális élelmiszer-előállítás és értékesítés higiéniai feltételeiről, amely a kis mennyiségű helyi élelmiszer-előállítás feltételeit könnyíti. A cél, hogy segítse a hazai kistermelőket és a „kisüzemi” élelmiszer előállítókat. Módosult a kistermelő fogalma és több feltétel is változott.
Az elvadult kecskéket is hozzáadták az őshonos állatokra veszélyes invazív fajok listájához Ausztráliában
2023.12.01.Az elvadult kecskéket is hozzáadta az ausztrál kormány az őshonos állat és növényvilágra veszélyt jelentő invazív fajok listájához – jelentette be Tanya Plibersek közlekedési és vízügyi miniszter. A vadonban elszaporodó házikecskék Ausztrália minden államában megtalálhatók. Rendszerint az őshonos állatok rovására szereznek élelmet és életteret és betegségeket terjesztenek.
Drónokkal és mesterséges intelligenciával készítettek talajnedvesség-térképet a magyar kutatók
2023.12.01.Mesterséges intelligencia bevonásával fejlesztenek módszertant a talaj nedvességtartalmának előrejelzésére a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kutatói. Az újfajta, pilóta nélküli légijárművekre szerelt multispektrális és hőkamerákkal végzett eljárás hatékonyabbá teheti a hozamok optimalizálását és a tervek szerint a gazdák számára is elérhető lesz.
Gigantikus műtrágyaszóró mutatkozott be az Agritechnicán
2023.12.01.A német Horsch gépgyártó az Agritechnica 2023 kiállításon egy 48 méter munkaszélességű és 14 köbméteres tartálykapacitású pneumatikus műtrágyaszórót mutatott be. A műtrágyaszóró Horsch Leeb Xeric 14FS néven kerül forgalomba. A Horsch és a Leeb 2011 óta szorosan együttműködik a külön erre a célra létrehozott Horsch Leeb Application Systems GmbH-ban. A szórót a Horsch permetezőgépgyárában gyártják.
A mesterséges intelligenciához hasonlóan tanulnak a galambok
2023.12.01.A galamboknak is megvan a magukhoz való eszük. Az általuk alkalmazott tanulási folyamat megegyezik a mesterséges intelligencia (MI) által használttal. Egy új tanulmány arra mutatott rá, hogy a galambok által használt problémamegoldás nagyjából ugyanaz, amit a mesterséges intelligencia is alkalmaz, idézte a ScienceDaily Brandon Turner-t, az Ohio Állami Egyetem pszichológus professzorát.
Az Alföldi tej szövetkezete éves szinten 270 millió liter tejet termel
2023.12.01.Az Alföldi Tej szövetkezeti konstrukcióban működik, a cég 65 magyar tulajdonos, jellemzően állattenyésztő és mezőgazdasági mérnök szakember birtokában van. A 20. születésnapját ünneplő Alföldi Tej Kft. meghatározó szereplője a magyar tejiparnak, éves szinten közel 270 millió liter tejet dolgoz fel és közel 130 féle terméket állít elő. A cég a székesfehérvári mellett a debreceni üzemében aktív.
Bertrand Piccard beszélt ökológiáról és gazdaságról Budapesten
2023.12.01.30 vállalatvezető beszélgetett a MagNet Közösségi Házban Bertrand Piccard felfedezővel. Leginkább arról ismert, hogy ő az első ember, aki megkerülte a Földet egy általa épített, kizárólag napenergiával hajtott repülőgéppel. Bertrand Piccard jelenleg a Solar Impulse Alapítvány élén azon dolgozik, hogy azonosítsa és elismertesse azt az 1000 megoldást, amelyek nyereséges módon védik a környezetet.
Hirdetés