Szűrők
Találatok száma: 160
Kategóriák:
Címkék
AKI
CNH
NAK
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Hasmenéstől halálos mérgezésig – kerti növényeink veszélyei

2023.06.16.

Azoknak a kertbarátoknak, akiknek gyermekeik vannak, nagyon fontos szempont, hogy véletlenül se legyenek olyan növények a kertben, amelyek mérgezőek. Kósa Dániel kertészmérnök a HelloVidék kérésére összeállított egy listát, amelyben sorra veszi azokat, amelyektől óvakodni kell. Egy biztos, nem szabad félvállról vennünk, hogy a kertben található növények közül bizony némelyik súlyos egészségkárosodást okozhat.

Nagyon korai a peronoszpóra idei megjelenése – ebből súlyos járvány lehet

2023.06.11.

Az idén tavasszal kedvezett az időjárás a peronoszpórafertőzésnek, megjelentek az első olajfoltok a szőlő levelén. Egyelőre nem mindenütt látványosak, de a sok eső miatt bárhol elindulhatott a kórfolyamat. A képződött áttelelő spórák sem szenvedtek kárt a télen, a hőmérséklet és a nedvesség is kedvező volt a számukra. A Balaton déli és északi oldaláról is jelezték az olajfoltok megjelenését a leveleken

Holland gazdák ismerkedtek a mezőgazdaság jövőjével

2023.06.11.

A holland Future Farming & Food Experience (FF & FE) kiállítás megújult változata mintegy ezer látogatót vonzott. Ez a duplája a tavalyi évben regisztrált értéknek. A lézeres gyomirtástól a műtrágyázáson keresztül az automatikus ültetésig, a „csak kérdezz”-ig és az adat-útitervig. A jövő mezőgazdaságának körvonalai már május 25-én láthatóak voltak a Lelystadban megrendezett Farm of the Future kiállításon.

Rombolóan alacsony árat fizetnek a zöldségekért a német szupermarketek – gyalázatos  munkakörülmények a betakarításkor

2023.06.09.

Bérdömping, zsaroló bérleti díjak és nem megfelelő egészségbiztosítás: gyakran kizsákmányolják azokat, akik német földeken szüretelnek spárgát, epret vagy zöldséget. A nagy német szupermarketek közösen felelősek a gazdákra kifejtett nyomásgyakorlásért, hogy minél olcsóbban tudják megvásárolni az árut. Az új Oxfam-tanulmány megmutatja, hogy a szupermarketek árnyomása milyen hatással van az idénymunkásokra. 

Néhány faj, amelyik eredeti élőhelyén hozzászokott a forrósághoz

2023.06.03.

A leveleikért termesztett növényekben az a közös vonás, hogy mind imádják a forróságot, némelyik gyakrabban megszomjazik, a többi viszont még a szárazsággal is egész jól boldogul. Érdemes ezeket a növényeket a hazai kertekbe is beköltöztetni, mert e fajok nem fognak meglepődni a nyári forróságkor sem. Még ha a klímaváltozás sok kedvezőtlen újdonságot hozott is a kiskerttulajdonosok és növényeik életébe.

Vannak fortélyai a látszólag egyszerű karózásnak és kötözésnek is

2023.06.03.

Kicsit kiforgatva József Attila szavait – Karóval jöttél ÉS virággal – máris a kertészeti teendők egyik fontos területén járunk. A kúszónövényekről köztudott, hogy egy részüknek támasztékra van szükségük, mert száruk nem képes megtartani a lombozatot. De akár zöldségpalánták is megkövetelhetik a támasztást, a gyökérsérülés miatt előfordul, hogy időszakosan lankadnak az átmeneti vízhiány miatt.

Kertek erdejében az erdőkertek segítik az emberiség túlélését?

2023.06.03.

Legyen szó akár időhiányról, akár arról, hogy egy távoli nyaraló telkének gondozására kevesebb energia jut, nem lehetetlen olyan kertet kialakítani, amely minimális gondozással is beéri. Gondoljunk csak egy erdőre. A lusták kertjének nevezték Ruth Stout világhírre szert tett elképzelését. Az erdőt, mezőt összehasonlította kertjével, és belegondolt, hogy ott nem kapál senki, mégis jól érzik magukat a növények.

Ezernyi veszély leselkedik ránk mérgezés formájában a kertünkben

2023.06.02.

Mérgezést okozó háztartási szerek az otthonunk minden részén előfordulhatnak, veszélyeztetve a kisgyermekek és felnőttek egészségét. Veszélyes anyagok azonban nemcsak a lakáson belül, de a kertünkben, udvarunkban is vannak. A növényeinket védő szerek mellett maguk a növények is súlyos mérgezést okozhatnak. A gyermekek és az idősek e tekintetben nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint a család többi tagja.

Az automatizált rendszert Flex-Ro néven ismerik

2023.06.02.

Az amerikai Nebraskai Egyetem (UNL) növénytudósai és biológiai rendszerekkel foglalkozó mérnökei közösen dolgoztak egy olyan eszköz megépítésén, amely képes adatokat gyűjteni a fedélzeti érzékelők segítségével. Amelyekkel olyan dolgokat mérnek, mint a fényvisszaverő képesség, a növény magassága, a hőmérséklet és a páratartalom. Ezt az automatizált rendszert Flex-Ro néven ismerik.

A CNH Industrialba integrálják a One Smart Sprayt

2023.06.02.

A Bosch és a BASF közös vállalkozásának One Smart Spray nevű intelligens permetezési megoldását a CNH Industrial mezőgazdasági márkákra összpontosító termékportfóliójába integrálják – jelentették be a partnerek. A One Smart Spray megoldás integrálását a CNH Industrial Raven csapata fogja vezetni, a technológia a Case IH és New Holland Agriculture márkák permetezőgépeiben lesz elérhető.

Kellemetlen ismerős – és alig ismert – kártevők dúlják a kertünket

2023.05.28.

A balconygardenweb.com nem kevesebb mint 50-féle gyakori kerti kártevő rövid bemutatására vállalkozott. Mindegyiknél kiemelve, hogyan lehet megszabadulni tőlük. Az összeállításban akad számunkra ismeretlen kártevő is bőven, így azok részletesebb bemutatásától eltekintettünk. Angolul jó tudók azonban „csemegézhetnek”: olyan kártevőkről is olvashatnak, amelyekről még nem is hallottak.

MBH AgrárTrend Index: jó termés esetén várhatóan nem nő tovább az élelmiszer-vásárlás terhe

2023.05.27.

Egy év folyamatos csökkenés után 2023 első negyedévében ismét emelkedett az MBH AgrárTrend Index értéke. Az energia- és a takarmányárak csökkenése miatt az idei jó eséllyel az állattenyésztők éve lehet, a szántóföldi növénytermesztésben azonban épp az alacsonyabb felvásárlási árak okán nagyon jó időjárási körülményekre lesz szükség a jövedelmezőség fenntartásához – derült ki az MBH Bank elemzőinek összegzéséből.

Csak a nevük félelmetes – valójában hasznos munkát végeznek a húsevő növények

2023.05.27.

Míg sokan a könnyen tartható szobanövényeket részesítik előnyben, a tapasztalt növénytulajdonosok néha nagyobb kihívásra vágynak. Ha már megtanulta néhány nehezebb szobanövény tartását, és szeretne valami újat kipróbálni, akkor elgondolkodik néhány húsevő szobanövény beszerzésén. Bár több munkát igényelhetnek, a húsevő szobanövények tartása kifizetődő, hiszen remekül elbánnak a kártevőkkel is.

Csak a gabonatárolók fele várja üresen a nyári aratást

2023.05.26.

A felmérések alapján jelenleg a hazai termelői gabonatárolói kapacitás felében lehet termény. Ez az arány nagyon magas, de a nyári aratásból származó terménymennyiség számára biztosan elegendőek a szabad kapacitások. A tavalyi termésből, az elmúlt hónapokban beérkezett importból felhalmozott készletek a feldolgozók számára megfelelő alapanyag-mennyiséget biztosítanak – áll az Agrárminisztérium közleményében.

Talajtakarás, mesterfokon – nem is gondolnánk, mi minden alkalmas erre a célra

2023.05.21.

A talajtakarásnak számos előnye van mind kultúrnövényeinket illetően, mind munkaszervezési okokból. A takart talaj jobban tartja a nedvességet, azaz kevesebb öntözés szükséges, és a gyomoknak is fel van adva a lecke, hogy kikeljenek, és életben maradjanak ilyen körülmények között. A talaj takarása egyaránt történhet mesterséges anyaggal, természetes anyaggal vagy akár élő anyag segítségével.

Az AKI jelentésének fókuszában a műtrágyapiac idei első három hónapja

2023.05.20.

A műtrágya-értékesítés 2023 első negyedévében az egy évvel korábbi azonos időszakban forgalmazott volumenhez képest 39 százalékkal csökkent. Bár az értékesítési átlagárak 2023 első negyedévében folyamatosan mérséklődtek, a műtrágyák iránti kereslet jóval elmaradt az időszakra jellemző forgalomtól. A vizsgált termékek értékesítési átlagára a Fozát 480 kivételével nőtt (+12–57 százalékkal).

Hogy gyönyöködhessünk benne, nagy odafigyeléssel kell öntözni a kiskertet

2023.05.20.

A klímaváltozás jeleit mindenki tapasztalhatja, ez már sajnos nem csak tudományos előrejelzés a jövőre vonatkozóan. Ennek kapcsán vagy nagyobb költségekkel lehet fenntartani egy kertet (öntözés, árnyékolás, növénykondicionálás a stresszhatások csökkentésére), vagy szinte teljesen át kell alakítani a fajösszetételt olyanokra, amelyek bírják a megváltozott körülményeket.

Ami élvezetessé és széppé teszi a kertészkedést

2023.05.19.

A virágkertészkedés szeretett szenvedélyünkké válhat, de egyben megterhelő is lehet. Különösen, ha először látunk neki ennek a tevékenységnek. Több millió növény közül választhatunk, és még többféleképpen kombinálhatjuk őket. A tapasztalatlan kertészek pedig nem biztos, hogy tudják, hol kezdjék. A legjobb, ha az első évben kicsiben kezd valaki, és nem kell aggódnia a hibák miatt.

Hirdetésfeladás