Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A nagy kereslet ellenére kevés a biominősítésű, vegyszermentes méztermelő
2022.12.08.Miközben Nyugat-Európában igen keresettek a biomézek, viszonylag kevés erdélyi méhész kötelezi el magát a vegyszermentes méztermelés mellett. Pedig nem furfangos és nem nehezen megvalósítható feltételekről van szó. A szovátai Ács család példáján látni, hogy az elköteleződés pénzügyileg is megéri.
A méhek élettartama ma 50%-kal rövidebb, mint 50 évvel ezelőtt volt
2022.12.03.A mézelő méhek laboratóriumban való tartására vonatkozó javított szabványok ellenére az UMD kutatása szerint a ketrecbe zárt méhek élettartama rövidebb, mint 50 évvel ezelőtt. Ez arra utal, hogy a környezeti feltételeken kívül más is okozhatja a kereskedelmi méhészek méhcsaládjainak nagyobb arányú elvesztését.
Lelőtte a rátámadó medvét a szovátai polgármester, orvvadászat miatt vizsgálják az ügyet
2022.11.28.Orvvadászat ügyében vizsgálódik a román rendőrség egy novemberben történt hétvégi vadászat miatt, amelyben egy medvét lőttek le. A nagyvadat kétméteres távolságról a szovátai polgármester lőtte le, akihez morogva, támadó szándékkal közelített a medve. Fülöp László Zsolt is tagja volt annak a vadásztársaságnak, amely a Bekecs-tetőn vaddisznóra vadászott.
Óriási baj, hogy olvad a permafroszt, komoly egészségügyi következményeket okoz
2022.11.22.Permafroszt az a föld, amely legalább két évig folyamatosan fagyott állapotú. Vannak olyan bajnokai ennek a kategóriának, amelyek már több száz, sőt több ezer éve vannak megdermedve. Ebben a típusát tekintve homokban, földben vagy sziklában –ami akár az óceán alatt is meghúzódhat – óriási mennyiségű szerves anyag található, ami felolvadáskor fel- és kiszabadulhat, például üvegházhatású gázok formájában.
Mintegy 43 millió euró támogatásban részesül a méhészeti ágazat
2022.11.18.2023 és 2027 között a méhészeti ágazat a szektorális támogatás keretében a hazai forrással együtt mintegy 42,7 millió euró támogatásban részesül. Ehhez további lehetőségek állnak a méhészek rendelkezésére a KAP vidékfejlesztési keretéből, továbbá lesz pénz kutatásokra is.
Tart az egykori sláger-élelmiszernövény másodvirágzása – Hollandiában
2022.11.05.„A 19. század elején a hajdina a második legnagyobb mennyiségben termesztett növény volt a rozs után” – mondta Peter Brul, organikus növénytermesztési tanácsadó. „Abban az időben ez az ország egyik alapélelmiszere volt.” Azonban a 20. században egyre jobban hozzáférhetővé váló műtrágyáknak köszönhetően a gazdák átálltak az olyan, nagyobb hozammal bíró, jobban jövedelmező növényekre, mint a burgonya.
A piacokon egy vagyonba kerül egy ebéd belőle – pedig ingyen szedhető az erdőkben
2022.11.05.Az utóbbi két év kedvezőtlen erdei gombás statisztikáin az idei ősz javítani látszik. Október közepére elözönlötték a vargányák és őzlábgombák a hazai erdőket és a mezőket. A csúcson, úgy tűnik, túl vagyunk, de a gombászok szerint még mindig találni kincseket, úgyhogy továbbra is érdemes lesz járni az erdőket! De mire figyeljünk, ha gombászni indulunk, mit kezdjük a felesleggel, hogyan tudjuk tartósítani az erdei gombát? Mennyibe kerül egyáltalán most a piacon az erdei gombák királynője, a vargánya?
Tovább rontja a hazai mézpiacot a pancsolt termékeivel egy nagy magyar termelő, megint lebukott
2022.11.04.Már 25 milliós bírságnál tart a CBA üzletekben is érdekelt Klenáncz József, akinek virágmézei megtalálhatóak a hazai áruházak polcain, de akácméze is kapható volt a Tesco üzleteiben. A SPAR-nál az összes Klenáncz-akácméz rendelhetőségét lezárták, tételazonosítótól függetlenül.
A szokásos mézmennyiség felét tudták csak megtermelni a Tiszántúlon a méhészek
2022.11.03.A nyári aszály miatt, főként a Dunától keletre a szokásos mézmennyiség felét tudták a méhészek előállítani - mondta az MTI-nek a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület alapító elnöke. Haász Ferenc szerint repce- és akácméz "még csak-csak lett", de az olajretek, a hárs és a Békés megyében a leginkább jellemző napraforgó az aszály miatt szinte semmi mézet nem adott.
Arrébb gurítjuk, pedig össze kellene szednünk – valóságos csodanövény a vadgesztenye
2022.10.18.Amint a vadgesztenye elkezd hullani a fákról, városszerte egyre többen szedik a terméseket. Egyik részéből bájos figurák készülhetnek, a másikból viszont értékes gyógyászati alapanyag lehet. A cikkből az is kiderül, hol lehet leadni, és milyen csodaszerek készülnek a vadgesztenyéből! Terméséből remek mosószer készíthető, de kiváló hatóanyagainak köszönhetően fájó, visszeres lábainkra is gyógyír lehet.
Milliárdokat kapnak a magyar méhészek, amivel az európai mézpiacot is védik
2022.10.06.Kiemelten fontos a hazai és az európai mézpiac védelme - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda az MTI-vel. A közlemény szerint a méhészek, ahogyan az agrárágazat minden szereplője, számos kockázat és nehézség között végzik mindennapi munkájukat. A hatékony segítség érdekében bővült a Magyar Méhészeti Nemzeti Programból igényelhető támogatások köre és megmarad a korábban bevezetett méhegészségügyi támogatás.
Kullancsveszély tavasszal, ősszel, télen – durva a helyzet, nagyon drága a kezelés
2022.09.30.Az éghajlatváltozás következtében megnövekedett a parazitaaktivitás egész évben. Ráadásul új, különösen veszélyes kullancsfajok is megjelentek. Így egyre gyakoribbá válnak a társállatok életét veszélyeztető megbetegedések, amiket idejében el kell kezdeni kezelni. Különben nemcsak a pénztárcánk bánhatja a drága költségeket, de kedvencünk élete is rámehet a kórra.
Már kilőttek 25-öt a medvék közül a termés és az állatállomány védelmében
2022.09.05.„Ledolgozták” a lemaradást a vadkárok számában a medvék az utóbbi időben. Mostanra majdnem elérte a 2021-es év azonos időszakában mért szintet az ilyen esetek száma Hargita megyében, noha korábban csökkenő tendencia volt tapasztalható. Jelentős terméskiesést még nem okoztak a nagyragadozók, többnyire a legelőkre kihajtott állatállományban tettek kárt.
Új irányok a kalászos fajtaválasztásban
2022.08.16.A Karintia Kft. számos modern genetikájú, Pannon régióra nemesített fajtát kínál, melyek termésstabilitásukban kiemelkedő teljesítményt mutatnak. A többszörös NAK termésverseny győztes BALATON, az új nemesítésű, kiemelkedő terméspotenciállal rendelkező, „szálkás Balatonként” is emlegetett GAUDIO bőtermő őszi búza, továbbá a hazai piacon új CHRISTOPH, MAURIZIO, BAROK és PEDRO bőtermő hatosfogatunkkal az idei évben is kimagasló termelői érdeklődésre számíthatunk.
Indulhat a hódvadászat Magyarországon, új rendelet szabályozza a kilövést és a riasztást is
2022.08.05.Új rendelet szabályozza az eurázsiai hódok állományrendezését a Magyar Közlöny 128. számában megjelentek szerint. Ennek értelmében „közegészségügyi okból, a légiközlekedés biztonsága, az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése, mérséklése érdekében” a rágcsálók riaszthatók, elejthetők, gyéríthetők, állományuknak szabályozása engedélyezhető.
Látványos képpár mutatja be, mit ér a méhlegelő a hőségben
2022.08.04.A hőhullám megviseli a pázsitot, ha tövig nyírják, a talaj is jobban kiszárad alatta. A budapesti főtájépítész egy képpárral bizonyította, hogy miért nem baj, ha szemre kissé rendezetlen a gyep. Bardóczi Sándor látványos fotókkal mutatta be azt, hogy mennyit számít egy gyepes felületnek a hőségben, ha nincs teljesen levágva.
Rovarhotel világrekord Burgenlandban
2022.07.11.Ma még kevesen hiszik el, hogy a méhektől és általában a rovaroktól függ a civilizáció fennmaradása. A beporzók támogatására összesen 517 burgenlandi diák gyűlt össze Ausztriában, a Lackenbachi-kastély parkjában, hogy elkészítsen 539 rovarhotelt. Összesen 25 osztály dolgozott hetekig a rovarhotelek elkészítésén.
Csökkenthetik a vadelütések számát a Salgótarján körül felszerelt optikai vadriasztó prizmák
2022.07.03.A vadelütéssel végződő közúti közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében Nógrád megyében is vadriasztó prizmákat helyeztek el a szakemberek. A Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által beszerzett 200 vadriasztó prizmából a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közreműködésével Salgótarján külterületén, a 22-es főúton 80 darabot helyeztek ki.
Hirdetés